Folyadékfogyasztás kiskorban

A csecsemők legfőbb tápláléka az anyatej. Na, de elegendő-e ez vagy szükséges plusz folyadékot adni a babának, esetleg van-e olyan speciális helyzet, amikor ez indokolt. A téma nem csak a szülőket érdekli, hanem a szakértőket is, akik véleményt alkottak a témában.

Mennyi vizet igyon a baba? A szoptató anyukák rendszerint aggódnak amiatt, hogy elegendő-e a baba számára az anyatej vagy szükség van-e plusz folyadékra. Az első fél évben nincs szükség semmiféle plusz hozzátáplálásra, az anyatejes táplálás bőven elegendő a baba számára. Az anyatej kellő víztartalommal rendelkezik, így nem kell attól tartani, hogy a baba dehidratált lesz. Fél éves korig bőven elég az anyatejes táplálás, majd fél éves kortól kezdődhet a baba új ízekkel, ételekkel való megismertetése. Plusz folyadékpótlásra akkor lehet szükség, ha nagy meleg van, esetleg a baba beteg és félő, hogy dehidratált állapotba kerül, például hasmenés vagy hányás miatt. A korábban bevett szokásnak számító ízesített tea már idejétmúlt megoldásnak számít, illetve nem is egészséges. A legjobb opció ilyen helyzetben a tiszta víz.

Fél éves kortól kezdve nem csak a szilárd ételekkel lehet megismertetni a babákat, hanem a folyadékpótlás is megkezdődhet, az anyatej mellett víz formájában. Ugyanis ebben a korban jelenik meg a babáknál a szomjúság érzet. A gyerekek napi folyadék igénye több tényezőtől is függ, például a korosztálytól, a napi mozgásmennyiségtől, az elfogyasztott táplálék jellegétől és a külső hőmérséklettől. A szakmai ajánlások szerint egy éves korban napi hat deciliter folyadékra van szüksége a babák szervezetének. A két három évesek esetében ez a mennyiség nyolc deciliter per nap, négy-öt éves gyerekeknek pedig kilenc deciliter folyadékra van szükségük. Bővebb információkat a wellnetviztisztito.hu webáruházban talál!