Tinédzser korban a legtöbb fiatal elsődleges vágya az, hogy végre felnőtt lehessen és ahelyett, hogy megmondják neki, hogy mikor mit kell csinálnia, mik a kötelezettségei, önálló módon a saját ura legyen.
Tény és való, hogy megvan a maga előnye annak, ha az ember – elméletben – az csinálhat, amit akar, senki nem szab határokat, és ha épp úgy esik jól, akkor két tábla csokit eszik meg az éjszaka közepén. Ám arról már jóval kevesebb szó esik ilyenkor, hogy a felnőtt lét a legtöbb ember számára csak papíron jelenti a végtelen szabadidőt és az önálló akarat kiteljesedését, a valóságban inkább arról szól ez az időszak, hogy valahogy megpróbálunk egyensúlyozni a munka, a család, a hobbi és a pihenés négyese között. Ha pedig őszinték akarunk lenni, akkor kijelenthetjük, hogy néha bizony még ez sem egyszerű feladat, és megesik, hogy valamelyikre egyáltalán nem jut idő.
Dolgozni és aludni viszont muszáj, az pedig nem kérdés, hogy a hobbinkat- vagy ha úgy tetszik, saját magunkat – mindig könnyebb a háttérbe szorítani, mint a családot és a barátokat, ennek pedig általában az a vége, hogy ezek a kis énidők szép lassan lerövidülnek, majd teljesen el is tűnnek. Azzal persze nincs baj, ha ez időszakosan megtörténik, hisz mindenki életében vannak olyan szakaszok, amikor szükség van egy kis önfeláldozásra és önzetlenségre. Ám arra nagyon oda kell figyelni, hogy amikor az élet visszatér a rendes kerékvágásba, akkor igenis lopjuk vissza magunknak azt a saját időt, amikor csak azzal foglalkozunk, amivel igazán szeretnénk. Mindegy, hogy ez csak heti egy estét jelent, amikor olvasunk, vagy épp maketteket építünk, a lényeg, hogy legyen egy fix pont, amikor teljesen kikapcsolunk, amikor nem vagyunk problémamegoldó üzemmódban, hanem lazítunk. Hogy ezt milyen formában tesszük, az teljes egészében rajtunk múlik, előbb-utóbb mindenki megtalálja a neki megfelelő tevékenységet ehhez. Erre azonban a mentális egészségünk miatt is óriási szükség van, hisz a folyamatos feszültség és készenlét roppant megterhelő hosszú távon.