Ezek a sikertelen emberek ismérvei

Vannak emberek, akik az élet napos oldalára születtek. Ők azok, akik bármihez is fognak, az összejön, legyen szó akár a leglehetetlenebb ötletről is.

Ezzel szemben vannak olyanok, akiknek semmi sem sikerül, néha még a legegyszerűbb feladatokba is rögtön beletörik a bicskájuk. Ha alaposan körbenézünk a baráti társaságunkban, akkor bizonyára mindkét típusra bőven találunk példát – és hát ez így is van rendjén -. Míg azonban barátként akkor is támogatjuk a másikat, ha sikeres és persze akkor is, ha a mindennapjai állandó kudarcokból állnak, bizony vannak olyan élethelyzetek, amikor igen jól jön, ha valakiről el tudjuk dönteni – gyorsan -, hogy melyik táborba tartozik. Gondoljunk csak bele, ha például egy új projekten dolgozunk, amihez társakat keresünk, olyankor például nagyon nem mindegy, hogy valaki olyannal állunk össze, aki nem ismer lehetetlent és a problémamegoldást kihívásnak tekinti, vagy valaki olyannal, aki az első adandó alkalommal kihátrál mellőlünk.

Ezért aztán jó, ha figyelünk a jelekre, a sikertelen emberek főbb jellemvonásai ugyanis nagyjából megegyeznek. Ahogy azt már említettük is, a legárulkodóbb jel, az az, hogy hamar feladják azt, amit csinálnak. Néha még csak az első problémát sem várják meg, hanem egyszerűen beleunnak a feladatba és a tennivalókba és simán továbbállnak. Emiatt aztán a legritkábban fejeznek be bármit, amit elkezdenek. Ez fakadhat persze lustaságból is, ám a legtöbbször amiatt van, mert képtelenek hosszú ideig kitartóan egy célért dolgozni, és ha neki is látnak, akkor is állandóan halogatják a feladataikat. Ezzel szemben viszont szeretnek – sokat – beszélni és hangzatos terveket kovácsolni,, így ha ilyen emberrel sodor össze minket a sors, akkor legyünk nagyon gyanakvóak és előrelátóak és gondoljuk meg kétszer, hogy bármilyen közös vállalkozásba fogunk-e velük.