Az ember egy rendkívül érdekes lény, hisz úgy veszíti el szép lassan, lépésről-lépésre azokat a dolgokat, amik gyermekként még ott lakoztak benne, hogy észre sem veszi, sőt, idővel azt is elfelejtjük, hogy valaha bírtunk ezekkel a tulajdonságokkal.
Hogy erre rádöbbenjünk, ahhoz bőven elég, ha leülünk pár örökmozgó óvodáskorú mellé, és hallgatjuk, hogy miről beszélnek. Persze ebben a korban a gyerekek állandó mozgásban és pörgésben vannak, no és épp elég követni a rengeteg mondanivalójukat, ám ha egy picit tényleg odafigyelünk, akkor hamar észrevesszük majd, hogy az öt-hat évesek – pláne a cserfesebbek, akik meg is osztják az összes gondolatukat a körülöttük lévőkkel – tele vannak tervekkel. Nem kell persze nagy dolgokra gondolni, noha az sem ritka, hogy megtudjuk, hogy ki mivel szeretne foglalkozni majd ha felnő, de egymás után röpködnek a gondolatok. Tervek a nyári hónapokra, vagy épp a hétvégére, célok, amelyekért tenni kell, és eleinte ugyan azt hisszük, hogy tényleg csak a gondolatok cikáznak jobbra-balra, de valójában a kicsik tényleg tesznek is azért, hogy ezek a tervek teljesüljenek.
Aztán ahogy telnek az évek, a társadalom és a közösségek, amelyekbe bekerülünk, szép lassan leszoktatnak minket a tervekről és a különleges célokról. Megtanuljuk, hogy ahelyett, hogy mernénk nagyot álmodni, sokkal bölcsebb, ha inkább a biztonságra törekszünk, ezért aztán szép lassan, évről-évre egyre több álmunknak és célunknak intünk végső búcsút. Persze a mindennapi tennivalóink velünk maradnak, sőt, ettől függetlenül persze céljaink is lehetnek – hisz a számlabefizetés, vagy egy hitel végtörlesztése is cél -, ám ezeknek vajmi kevés köze van az álmokhoz és a valódi vágyakhoz. Amikor erre rádöbbenünk, akkor meg is tettük az első lépést egy boldogabb élet felé. Innen már csak annyi a dolgunk, hogy megtanulunk újra megfelelő módon célokat kitűzni magunk elé. Ehhez nem árt, ha megfelelően behatárolt módon tesszük mindezt, azaz középtávú terveket szövünk és tudatosan, lépésről-lépésre érjük el a céljainkat. Ne akarjunk nagyot markolni elsőre, inkább legyen gyorsan sikerélményünk, és majd idővel nagyobb fába is vághatjuk a fejszénket. A lényeg, hogy álljunk neki, és ne hagyjuk magunkat eltántorítani, hisz csak egy életünk van, és kizárólag rajtunk múlik, hogy mennyire boldogan éljük le azt.