A mesterséges édesítők egészségtelensége már a kezdetektől vita tárgyát képezte. Azt azonban kevesen tudják, hogy az egészségtelen édesítés története már az ókori Rómában elkezdődött.
Az ókori rómaiak egészen véletlenül fedezték fel, hogy az ólom, pontosabban az ólom-acetát édesítő hatással bír. Az ólomedényben tárolt bor mindig édesebb volt a más anyagú edényekben tárolt itókánál. Az ízváltozás oka az volt, hogy a borban lévő ecetsav reakcióba lépett az ólommal, ólomcukor jött létre. Akkor még nem tudták, hogy a nehézfémtartalma miatt mennyire mérgező, így előszeretettel alkalmazták édesítésre. Arra is rájöttek, hogy még erősebb édesítés érhető el, ha a bort felforralják az ólomedényben.
A rómaiak sok bort fogyasztottak, történészek szerint napi 1-2 liternyi mennyiséget is fejenként. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan és erősen mérgezték magukat. A bor lepárlásából ólómcukor szirup maradt vissza, ezt ételek ízesítésére használták. A 4. századra már egészen hétköznapi ételízesítőnek számított ez a mérgező anyag, az egész Római Birodalom használta, nagyjából úgy, ahogy manapság például a mézet, vagy a mai mesterséges édesítőket, cukorpótlókat. A tehetősebbek több bort, több ólomcukor szirupot engedhettek meg maguknak, így az ólommérgezés tünetei számos római császárnál megfigyelhetők voltak. A történelmi emlékek szerint a vesebántalmak, idegrendszeri panaszok Claudius, Caligula, Néró csészérokon is előjöttek, a felső réteg folyamatos, nem tudatos önpusztítást végzett.