Mit tegyünk, ha kátyúba hajtottunk?

Egy gondos autó tulajdonos mindig odafigyel, hogy a gépjárműve időben megkapja a szükséges karbantartásokat, és hogy az mindig olyan állapotban legyen, amivel biztonsággal lehet közlekedni az utakon.

A gyakorlott vezetők azonban az évek alatt jól megtanulják, hogy ahhoz, hogy ne történjen semmi baj, ahhoz nem elég az ő odafigyelésük. Szükséges a többi közlekedő rutinossága és fegyelme, valamint egy adag szerencse, hogy semmi olyan előre nem látható gond ne történjen, ami kivédhetetlen. Balesetek azonban mindig vannak. Néha a saját, néha mások hibájából és persze az is előfordul, hogy egy vad ugrik ki az autó elé, vagy hogy maga az út babrál ki velünk. Ez utóbbira a leggyakoribb példa az, amikor kátyúba hajtunk. Sajnos az utakon lévő sérüléseket nem mindig lehet biztonsággal kikerülni. Van, amikor már csak későn vesszük észre és az is előfordul, hogy az elkerülési manőver veszélyesebb, mint a mélyedésbe való bele hajtás.

Ám ez a legkevésbé sem vigasztalja azt, aki elkap egy kátyút a négykerekűvel – pláne egy kétkerekűvel – és valami olyan hangot hall a vezetőülésből, ami nagyon nem egészséges. Ilyenkor azonnal álljunk meg, hisz lehet, hogy olyan sérülés keletkezett a járművön, ami a biztonságos továbbhaladást is akadályozza. Kiszállás után győződjünk meg róla, hogy nem állunk balesetveszélyes helyen, és ezt követően alaposan vegyük szemügyre a károkat. Nagyon fontos észben tartani, hogy ilyenkor nekünk kell bizonyítani, hogy mi történt, éppen ezért rendkívül alaposan fotózzuk körbe mind a kátyút, mind az autónkat és csak olyan fényképekkel elégedjünk meg, amin minden körülmény tisztán kivehető. Ha ezzel megvagyunk, akkor mihamarabb vegyük fel a kapcsolatot a biztosítónkkal – akár már rögtön a helyszínen -. Ha nincs biztosításunk, akkor az út fenntartóját kell felkeresni panaszunkkal, és náluk érvényesíteni a kárigényünket.