A vitaminokat többnyire két csoportra szokás osztani: zsírban és vízben oldódóakra. Az emberi szervezetnek mindkettőre egyaránt szüksége van, ugyanis mindent nem tud magának a szervezet előállítani. Ezért szükséges a megfelelő tápanyaggal történő bevitel!
A vízben oldódó vitaminok csoportjába sorolhatók a C és B vitaminok. Ezek, mint megannyi más vitamintípus, nem termelődnek maguktól, tehát az ember kénytelen külső segítséget alkalmazni szervezete ellátásának érdekében. Ami azonban jellemző a vízben oldódó vitaminokra, hogy a szervezet nem képes hosszú ideig tárolni. Ellenben a zsírban oldódóakat a máj és a zsírszövetek raktározzák, így nem szükséges a napi pótlásuk, sőt mi több, ezeknek a vitaminoknak a rendszeres szedésével akár túladagolás is felléphet.
A vízben oldódó vitaminok viszont könnyedén felszívódnak, hasznosulnak. Ennek fényében a pótlásukra napi szinten szükség van, túladagolásukra pedig kisebb az esély, ugyanis a nem hasznosuló anyagok többnyire a vizelettel együtt távoznak. A Havita vitaminkészítményei arra hivatottak, hogy a mindennapi életbe egyszerűen beépíthető legyen az alkalmazásuk annak érdekében, hogy a szervezet hozzájusson a szükséges mennyiségű vízben oldódó vitaminokhoz. A havitamin.hu weboldalon minden termékleírásnál megtalálható az ajánlott napi mennyiség, s rengeteg hasznos információ is olvasható a honlapon a vízben oldódó vitaminok természetes forrásairól, vagy a hiányuk okozta kockázatokról. A Havita termékeinek néhány napos használata után már határozottan érezni a jótékony hatását. A Havita csapata nem csak termékeket kínál, hanem személyre szabott ajánlatokat is kínál. Egy teszt kitöltésével bárki beszerezheti magának azt a vitaminkészítményt, mely hozzájárul egészségének megőrzéséhez. Keresse fel a weboldalt, csapjon le a kedvező ajánlatokra és fedezze napi vízben oldódó vitaminszükségletét a Havita termékeivel!