Amíg egyedül élünk, addig az anyagiakkal kapcsolatban relatíve egyszerű a dolgunk. Van valamekkora keresetünk, abból rendezzük a költségeinket és a maradék pénzt – többé-kevésbé – felelősségteljesen elosztjuk.
Teszünk félre váratlan kiadásokra, szórakozásra, és amennyiben lehetséges, hosszú távra is gondolkodunk és a befolyó összeg legalább tíz százalékát már a nyugdíjas évekre gondolva befektetjük, illetve lekötjük. Ez a módszer kellő önfegyelemmel és tudatossággal az évek folyamán tovább tökéletesíthető, és ahogy nőnek a bevételeink, csak arra kell odafigyelni, hogy az életszínvonalunkat ne igazítsuk folyton hozzá, így pedig egyre több plusz pénzből tudunk gazdálkodni és befektetni. Ez a jól bevált rutin azonban általában egy csapásra megváltozik, amikor összekötjük valakivel az életünket.
Egy párkapcsolat elején az anyagiak még nem játszanak túlságosan nagy szerepet, jelentősége ennek inkább csak akkor van, amikor komolyra – komolyabbra fordul a dolog -. Jellemzően az összeköltözést követően merül fel annak a kérdése, hogy akkor legyen egy nagy közös kassza, vagy mindenki különállóan kezeli a saját pénzügyeit tovább. Ez pedig egy sarkalatos pont, mert mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya. A közös kassza nyilvánvalóan sokkal nagyobb bizalmat igényel, ám jóval kevesebb macerával jár. Ha mindkét fél – nagyjából – ugyanúgy gondolkodik a pénzügyekről, azaz mondjuk egyformán spórolósak, akkor a fő irányvonalak – például hogy hova mennyi megtakarítás menjen, mikor mire kellene gyűjteni – eldöntése után minden megy a maga nyugodt medrében. Azonban ha a szemléletek eltérőek, akkor a közös kasszából lehetnek feszültségek. Ilyenkor érdemes lehet létrehozni egy közös részt, ahová mindenki beteszi a várható költségek felét, majd a maradékkal mindenki a saját elgondolása alapján bánhat. Ez működhet, ám azt jó szem előtt tartani, hogy ha a pénzhez való hozzáállásban óriási a különbség, akkor az hosszútávon szinte biztos, hogy problémákat fog majd okozni.