Ismerje meg gyermekével Julia Donaldson műveit!

Természetesen az is fontos, hogy a gyermek megismerje a magyar népmeséket, illetve magyar írók műveit, viszont, ha nyitott a külföldi alkotók műveire, akkor érdemes megismerni Julia Donaldson könyveivel és verses meséivel.

Julia Donaldson az egyik legsikeresebb angol író, akit 2011-ben kineveztek Children’s Laureate-nek. Erről azt kell tudni, hogy az Egyesült Királyságban olyan szerzőnek adják ezt a pozíciót, aki a gyermekirodalom terén kiemelkedő teljesítményt nyújt. Nem csoda, hogy kinevezték, hiszen a kilencvenes évek óta aktív Julia Donaldson és a mai napig sorra adja ki műveit. Nem csupán az angolok, hanem a magyar kisgyermekes családok polcain is egyre inkább megtalálhatók az írónő könyvei. A gyerekeknek való olvasás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen a fejlődés egyik eszköze. Sokan úgy vélik, hogy bőven elég a gyereknek bekapcsolni a tévében a mesét, ezt azonban egyáltalán nem javasoljuk, ugyanis ez egyáltalán nem hasznos és fejlesztő hatású a gyermek számára. A kettő közt a legnagyobb különbség a képzelőerő használata vagy épp annak hiánya.

Ha felolvas gyermekének, akkor a gyereknek el kell képzelnie a cselekményt, a szereplőket, tehát fejlődik a képzelőereje, illetve a szövegértése, beszédkészsége, szókincse. Ráadásul azok a gyerekek, akiknek kiskorban rendszeresen felolvasnak, olvasni is előbb tanulnak meg, mint azok a társaik, akik csupán a tévében nézik a meséket. Arról már nem is beszélve, hogy a meseolvasás kiváló közös időtöltés a szülő és a gyermek számára. Ennél kevés bensőségesebb dolog van, mint a lefekvés előtti mese olvasás. Ha szeretné gyarapítani a mesekönyv gyűjteményt és beszerezni pár Julia Donaldson könyvet, akkor látogasson el a book24.hu webáruházba, ahol bővebb információkat is talál!

Vélemény, hozzászólás?