Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott és boldog életet élhessünk, számtalan dolognak kell egyszerre passzolnia. Sokan esnek abba a csapdába, hogy azt gondolják elég, ha az anyagi helyzetük rendben van, ám amint a kívánt szintet elérik, egyből rádöbbennek, hogy ez sajnos nem elég.
Ugyanilyen lényeges – sőt, még talán jobban is -, hogy mentálisan megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt. Ahhoz azonban, hogy lelkiekben minden rendben legyen, nem csak az kell, hogy megfelelő célokkal rendelkezzünk, hanem az is, hogy a társas kapcsolataink kielégítőek legyenek. Ez azonban mindenkinél mást és mást takar. Vannak, akik számára ez csak akkor teljesülhet, ha családot alapítanak, gyerekeket vállalnak, viszont olyanok is szép számmal akadnak, akik egy hatalmas baráti társaságban találják meg az örömüket. Sajnos bármelyikünkkel előfordulhat időnként, hogy ezek közül egyik sincs meg, ilyenkor aztán a világ egyik legfájdalmasabb érzése lesz úrrá a mindennapokon. Ez pedig nem más, mint a magány. De mit tehetünk ilyenkor, hogyan enyhíthetnénk a kellemetlen helyzetünket?
A legrosszabb ugyanis az egészben, hogy minél inkább megpróbáljuk erőltetni a helyrehozatalt, az annál nehézkesebben fog csak menni. Az emberi kapcsolatokra általában az jellemző, hogy minél spontánabb a kialakulásuk, annál inkább őszinték és tartósak, ennélfogva minél erőszakosabban szeretnénk barátkozni, vagy épp megtalálni a párunkat, az annál inkább nem jön majd össze. Ilyenkor sajnos nincs más út, minthogy teszünk magunknak – egy roppant nehéz – szívességet és egy picit elengedjük a dolgot. Ha ugyanis a háttérbe vonulunk és megpróbáljuk egyedül is jól érezni magunkat, gyorsan rá fogunk jönni, hogy ez egyáltalán nem lehetetlen. Aki pedig nem igényel társaságot ahhoz, hogy kiegyensúlyozottnak tűnjön, az egyszer csak elkezdi bevonzani a kapcsolatokat. Néha tehát meg kell tanulni elengedni a vágyainkat annak érdekében, hogy elérjük őket.