Amikor azt látjuk, hogy a gyermekünk egyedül játszik és tanácstalanul néz körbe, mert nagy hirtelenjében nem tud magával mit kezdeni, akkor általában megsajnáljuk, és gyorsan közbe lépünk, hogy ne érezze magát magányosnak.
Ilyenkor szinte mumusként kezeljük az unalmát és úgy gondoljuk, hogy az mindenképpen káros és tenni kell ellene, azonban már jó ideje tudvalevő, hogy ez nagyon nem így van. A gyerekeknek szükségük van arra, hogy néha unják magukat, ilyenkor ugyanis az agyuk kreatív üzemmódba kapcsol, ami a fejlődésük szempontjából rendkívül hasznos. Felnőttként egészen más a helyzet, hisz a legtöbbször fel sem merül egy ilyen szituáció. Vagy a munkánkkal vagyunk elfoglalva, vagy a családdal és a háztartási feladatokkal, ha pedig ezekkel végeztünk, akkor már alig jut idő arra, hogy olvassunk, vagy filmet nézzünk egy kicsit. A szürke hétköznapok már csak ilyenek, zsúfoltak, rohanósak és semmiképpen sem unalmasak. Ez pedig olyannyira megszokottá válik, hogy idővel el is felejtjük, hogy milyen érzés az, amikor teljesen egyedül vagyunk, és semmi mással nem kell foglalkoznunk, mint saját magunkkal.
Aztán egyszer csak elérkezik az a nap, amikor megtörténik, és hosszú idő után először csak mi magunk maradunk a saját magunk társasága. Ez lehet csak egy olyan időszak, amikor a párunk és a gyerekek elutaznak valahova, de lehet sokkal kevésbé átmeneti is – mondjuk egy szakítás utáni állapot -. Ilyenkor pedig sokan megijednek és az egyedüllétet rögtön a magánnyal azonosítják, és nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, hisz rég elfelejtették már, hogy milyen is az, amikor magunkra maradunk. Pedig akár pár napról, akár hosszú hónapokról is van szó, nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat a saját bőrünkben akkor is, ha nincs mellettünk más. Ugyanis ha ez nem megy, akkor jó eséllyel előbb-utóbb akkor is problémákba fogunk ütközni, amikor nem érezzük magunkat magányosnak, hisz valami nincs rendben az önértékelésünkkel, vagy a lelkünkkel. Ezért aztán bölcsen tesszük, ha időnként akarattal kiszakítjuk magunkat a hétköznapokból és csinálunk olyan programokat, amelyeken csak egyedül veszünk részt. Néhanapján ugyanis nem árt emlékeztetni magunkat, hogy igenis kiválóan elvagyunk egyedül is, ha úgy hozza a sors.