Egy új tanulmány, amely azt vizsgálja, hogy a súlyos és mély értelmi fogyatékossággal élő emberek hogyan ellenállnak a tevékenységeknek a gondozás alatt, azt javasolja, hogy az intézmények javítsák a képzést, hogy a gondozók jobban megértsék a nem verbális jeleket, valamint nagyobb rugalmasságot kínáljanak annak érdekében, hogy az egyéni preferenciák elsőbbséget élvezhessenek az intézményi menetrenddel szemben.
A Sociology of Health and Illness folyóiratban megjelent kutatás azt vizsgálta, hogy a korlátozott nyelvtudású emberek hogyan fejezték ki kívánságaikat és preferenciáikat, és hogyan reagáltak a gondozóik. Az Egyesült Királyságban egy bentlakásos otthonban és egy napközi otthonban hajtották végre a vizsgálatot. Dr. Clare Nicholson, a twickenhami St Mary’s Egyetem, valamint Dr. Mick Finlay és Dr. Steven Stagg, az Anglia Ruskin Egyetem (ARU) tanulmánya során jegyzeteket készítettek és filmeztek mindennapi interakciókat, például etetést, ivást, művészeti és zenei tevékenységeket, valamint fizioterápiát egy év leforgása alatt. A kutatás megállapította, hogy a szolgáltatás felhasználói nagyon finom módon, általában nem verbálisan jelezték, ha nem akarnak valamit megtenni. Súlyos fogyatékossággal élő emberek számára kulcsfontosságú az autonómiájuk és a felhatalmazásuk szempontjából, hogy gondozóik mennyire ismerik fel és reagálnak ezekre a finom viselkedésekre.
A magatartás, amely a tevékenységekkel szembeni ellenállást jelezte, magában foglalta az alvás színlelését, az olyan eszközök eldobását, mint az ecsetek, a kupakok vagy a tekintet elfordítása az ápolótól, a tárgyak elvétele, a lábak talajon történő húzása a kerekesszékben történő lassú mozgáshoz és a hangos megszólaltatás. Amikor ezekre a viselkedésekre nem reagáltak a gondozó munkatársaik, akik inkább folytatták a tevékenységet, a személy néha fokozta ellenállását.