A világ leghosszabb és egyben legimpozánsabb folyója

Az Amazonas kétségkívül egy csodás természeti jelenség, mindamellett a világ leghosszabb folyója címet is kiérdemelte közel hétezer kilométeres hosszúságával. Sokáig viszont nem volt egyértelmű, hogy melyik a világ leghosszabb folyója, sőt a Nílust tartották annak.

A leghosszabb folyó sokáig a Nílus volt, mivel nem volt tisztázott, hogy az Amazonas forrása pontosan hol található, így azt sem lehetett megállapítani, hogy milyen hosszú a folyó. Az Amazonas végig járását már a tizenhatodik században megpróbálta Francisco de Orellana, azonban nem járt sikerrel. A folyó brazíliai szakaszán harcos nők támadták meg, így a folyót Amazonasnak nevezte el. Végül 1994-ben sikerrel járt két brazíliai felfedező, Paula Salhana és Roberto Werneck. Ők sikeresen eljutottak az Amazonas forrásához, azonban felfedezésük megerősítésére tizenhárom évet kellett várni. Amellett, hogy az Amazonas a leghosszabb folyó a világon, egyben a legbővizűbb is. Ezen a folyón több víz folyik le, mint a Níluson, Jangcén és a Mississippin együtt véve. Vízgyűjtő területe is hatalmas, olyannyira, hogy Dél-Amerika területének csaknem negyven százaléka.

Az Amazonas hét országon folyik keresztül, majd Brazíliában az Egyenlítőnél az Atlanti-óceánba ömlik. Torkolata igazán impozáns jelenség, a delta- és tölcsértorkolat több száz négyzetkilométeres hibridje. Különleges látvány és jelenség, hogy az Amazonas hordaléka a szárazföldtől száz kilométeres távolságban is sárgára festi a tenger színét. Mivel egy különleges és egyben csodaszép folyóról van szó, ezért évről-évre rengetegen látogatnak el a folyóhoz. Nem csak maga az Amazonas különleges, hanem a folyót szegélyező állat- és növényvilág is. Bővebb információkért látogasson el az axa-assistance.hu weboldalra!

Vélemény, hozzászólás?