Ha az ember kívülről szemléli mások kapcsolatait, akkor nagyon könnyen tud ítélkezni és sokszor úgy hiszi, hogy tökéletesen látja azt, hogy két ember miért is nem passzol össze – vagy épp ellenkezőleg, miért is kellene együtt lenniük -.
Aztán amikor a saját párkapcsolatunkról van szó, akkor egyből fordul a kocka, és bizony sok esetben nem csak a derekunkat adjuk be nehezen, de az épp aktuális társunktól sem tudunk megválni, holott mélyen, legbelül jól tudjuk, hogy valószínűleg mindenkinek jobb lenne, ha szakítanánk. Persze amikor történik valami drasztikus – például egy megcsalás -, akkor nem gondolkozunk sokat, ám az esetek többségében nem így érnek véget a kapcsolatok. Sokkal inkább jellemző az, hogy szép lassan, hétről-hétre, hónapról-hónapra érezzük egyre inkább, hogy valami nem stimmel. Valahogy már nem az igazi, már nem olyan, mint régen. Ám a legtöbben ilyenkor még sokáig – nagyon sokáig – hezitálnak, mire lépni mernek, ha egyáltalán ez bekövetkezik valaha. De miért is ilyen nehéz szakítani, amikor az élet más területein sokkal könnyebben megválunk bármitől – és bárkitől -, ha az már nem okoz számunkra örömet és boldogságot?
Szerencsére készültek kutatások ebben a témakörben, és nagyjából kirajzolódtak az okai ennek. Nagyon úgy fest a dolog, hogy azért vagyunk ilyen bizonytalanok ezekben a szituációkban, mert rengeteg mindent próbálunk mérlegelni egyszerre és és szinte minden kapcsolatra igaz, hogy a negatívum mellé számtalan pozitívumot is felírunk ilyenkor a képzeletbeli listánkra. Az érzelmi faktorok mellett legtöbbször a befektetett energia, idő és anyagiak játsszák a legnagyobb szerepet a döntés meghozatalában. Emiatt tudunk egy pár hónapok románcot sokkal könnyebben lezárni, és ezért ragadunk benne egy évtizedes kapcsolatban akár még hosszú évekig is – ha nem tovább -, mert a negatív érzéseinket ellensúlyozza, hogy nem akarjuk elengedni azt az 5-10-15 évet, és amit együtt felépítettünk. Ez a gondolat teljes mértékben érthető, ám sok esetben nagyon káros tud lenni. Éppen ezért érdemes egy kicsit külső szemlélőként tekinteni a saját kapcsolatunkra – azaz feltenni a kérdést, hogy mi milyen tanácsot adnánk magunknak -, és ha úgy érezzük, hogy ez nem megy, erre nem vagyunk képesek, akkor kérjük szakember segítségét – akár párterapeutáét -, aki a megfelelő kommunikációs eszközökkel hatalmasat lendíthet a dilemmáink eldöntésén.