Egyre gyakrabban találkozunk olyan 25-40 éves emberekkel, akik valahol a felnőttkor küszöbén vannak, megrekedve kicsit a kamaszkorban, már nem kisgyerek, de nem is igazi felnőtt – ezt a jelenséget a szociológusok Pán Péter szindrómának nevezték el ezt az utóserdülőkornak nevezett állapotot.
Enyhébb formában az Y-generáció sajátosságának tekinthető. Az Egészségügyi Világszervezet a Pán Péter szindrómát nem tekinti pszichológiai zavarnak, mégis olyan jellegzetes megtorpanásról beszélhetünk, ami a nyugati kultúrákban egyre gyakoribb a fiatalok körében. Több ok miatt alakulhat ki: a túlféltő szülők, akik a széltől is óvják gyermeküket, nem bíznak rájuk felelősséget, fontos feladatokat, nehogy csalódás érje őket. Ezt a viselkedést akkor sem hagyják abba, mikor a gyermek már felnőtt. Az ilyen szülői féltés nagyon megnehezíti a felnőtté válást és az önálló élethez szükséges készségek megtanulását.
Az kitolódó tanulmányok, a magas megélhetési költségek, a párkeresési problémák és a munkahelyek bizonytalansága is komoly nehézség, ugyanakkor kifogásként is szolgál. Mindezek miatt a Pán Péter szindrómás fiatalok nagy része mamahotelban lakik. A fiatalok az életen át tartó munkában nem a követendő példát látják, hanem ijesztő jövőképet. Az állhatatosságot, akaraterőt, türelmet és a munka szeretetét nem tudták elsajátítani a szülőktől, akikre ránézve csak a mindennapi robotot, fásultságot, kiégést látják. Kerülik a felnőtt lét összes velejáróját, a családalapítást, házasságot, munkát és otthonteremtést. Gyakran szabadidejüket a videójáték, a féktelen bulizás teszi ki. A Pán Péterek nem veszik észre, hogy bármi gond lenne az életvitelükkel. Pszichológusok szerint a megoldás a megfelelő pszichológiai terápia, melyen a páciens mellett a családnak is jelen kell lennie.