Segítség menopausa és klimax idejére

A rendszeres havi vérzés elmaradásával a hölgyek életében egy sor változás következik be, melyek közül sok tünet nem éppen kellemes. A harmincas évek végétől egyre kevesebb női nemi hormon termelődik, míg a 48 és 52 éves kor között megjelenik a változókor.

A menopausa és klimax idején először rendszertelen menstruáció tapasztalható, majd teljesen megszűnik az. A hőhullámok, a verejtékezés, a rossz közérzet és alvásproblémák mellé gyakori fejfájás, szédülékenység társulnak, melyek alapvetően nyomják rá bélyegüket az életminőségre. Abban az esetben, ha ezeket a normálisnál erősebbnek érzi, és egész napját negatívan befolyásolják, akkor érdemes szakemberhez fordulni. A belvarosiorvosicentrum.hu weboldalán megtalálja klinikánk elérhetőségeit, melyeken akár azonnal kérhet időpontot hozzánk.

A klimax utáni időszakra általában a hasi típusú elhízás, a mellek megereszkedése, továbbá a hüvelyi szárazság jellemző. Míg egyes panaszokkal nem nagyon van mit tenni, addig sok esetben igenis létezik megoldás a közérzet javítására, és az ebben a korban gyakoribbá váló fertőzések elkerülésére. Fontos, hogy a hormonvizsgálatok mellett se menjen el, hiszen így kizárhatóvá válnak a pajzsmirigy-alulműködésből fakadó egészségügyi gondok. A változókor az élet természetes velejárója, mely kisebb-nagyobb fokú panaszokat mindenkinél okoz. Figyeljen egészségi állapotára, és ha úgy érzi, segítségre van szüksége, akkor ne habozzon felkeresni a fővárosban a Ferenciek terén megtalálható Belvárosi Orvosi Centrumot! Páciensként egy órán át ingyenesen, azon felül pedig kedvezményes áron parkolhat a közeli Franklin Parkolóházban. Válassza a szakmai hozzáértést akkor is, ha a klimaxról van szó! Mindennapjai könnyebbé válhatnak, és sikerülhet kizárni néhány megbetegedést is.

Vélemény, hozzászólás?