Nyomott vagy a rossz idő miatt? Így tegyél ellene!

Fiatalkorban az ember tele van energiával, és amikor reggel kinéz az ablakon és azt látja, hogy szakad az eső, akkor maximum azért lesz bánatos, mert az aznapi kinti programjainak nagy valószínűséggel lőttek.

Ezt leszámítva azonban nem igazán látszik a különbség egy szebb időhöz képest, ám ez sajnos nem mindig lesz így. Ahogy telnek-múlnak az évek, úgy az egyéb – egészségügyi – nyűgök mellé szép lassan állandósul az időjárásra való érzékenység. Egyrészt egyre jobban megérezzük a különböző fronthatásokat, és azok mellékhatásait, másfelől pedig hihetetlen módon tudja befolyásolni a hangulatunkat – és ezzel az egész napunkat – az, hogy ragyogó napsütés, vagy borús, nyirkos táj vár minket reggelente. Ez utóbbi esetben sokan hajlamosak vagyunk azonnal átállni eső módba, azaz kissé letargikusan átvészelni a feladatokat, majd bekuckózni a takaró alá és a félhomályban olvasni valami könyvet, ám ez annak ellenére, hogy hangulatosnak tűnhet, nem a legokosabb dolog, amit tehetünk.

A szervezetünkre – mind fizikálisan, mind mentálisan – ugyanis valóban nagy hatással van az időjárás, sőt, annak különböző elemei is. A legideálisabb a kellemes, késő tavaszi idő, amikor nincs se hideg, se meleg, viszont süt a nap. A magas páratartalom, a napfény hiánya ugyanis visszafogja a teljesítőképességet, hangulatingadozásokhoz vezet, de az igazi nyári forróság sem szerencsés, hisz ilyenkor sem tudunk koncentrálni, ráadásul a keringés rendszerünk is fokozott terhelésnek van kitéve. A legjobb, amit ilyenkor tehetünk, az a pozitív hozzáállás és az aktív élet. Azaz borús, esős időben is iktassunk be kinti programot – legalább rövid sétákat – és beltéren is ügyeljünk arra, hogy megfelelő fény legyen. Ahelyett, hogy lustálkodunk, inkább mozogjunk és sportoljunk, ez ugyanis segít fenntartani a jó hangulatot. Ez persze nem mindig olyan egyszerű és igényel nem kis akaraterőt, de megéri, hisz így produktívak lehetünk, ráadásul a kedvünk sem romlik el csak azért, mert az időjárás épp nem volt kegyes aznap.