Kétségtelenül az egyik legidegesítőbb zaj a lakásban a padló recsegése, hisz általában a legrosszabb pillanatban – és persze a legrosszabb helyen – lesznek zajosak a lépteink.
Amíg egyedül élünk, addig ennek persze nincs akkora jelentősége, ám amikor már lábujjhegyen veszünk levegőt is, hogy a baba véletlenül se ébredjen fel az éjszaka közepén, akkor rendkívül bosszantó tud lenni, hogy pont a padló babrál ki velünk nyikorgásával. Ráadásul általában a helyzet folyamatosan romlik az idő előrehaladtával, míg kezdetben csak a lakás egy-két pontján lesznek hallhatóak a lépteink, hónapokkal később egyre több ilyennel szembesülünk. Mivel ez magától semmiképpen sem javul meg, idővel a legtöbben eljutnak arra a pontra, hogy komolyan elgondolkodnak azon, hogy lehet-e tenni valamit a nyikorgás ellen.
Nos, elsőként muszáj leszögezni, hogy nagyon nem mindegy, hogy milyen típusú padlónk van. A recsegés általában két burkolatnál jellemző. Az egyik a klasszikus, tömör fából készült parketta, a másik pedig a laminált padló – a lerakási technikájától függetlenül -. A rendelkezésre álló lehetőségeink attól függnek, hogy nálunk melyik található meg a lakásban. Hagyományos parketta esetén ugyanis van lehetőség hézagkitöltésre – ilyenkor pár ponton megbontják a parkettát, és kitöltő anyagot juttatnak a problémás helyekre, ami megkeményedve megakadályozza a fa mozgását -. Sajnos a legtöbb esetben ez csak ideiglenesen oldja meg a problémát, mert a recsegés-nyikorgás kiváltó oka szinte mindig az aljzatban keresendő. Laminált padlónál a megoldás csak az elemek visszaszedése, és az aljzat tökéletes kiegyenlítése lehet, ami bár jár némi kellemetlenséggel, de ha megfelelő szakember végzi, akkor a probléma végérvényesen megszűnik. Ilyenkor persze érdemes elgondolkodni rajta, hogy érdemes-e visszatenni ugyanazt a burkolatot, vagy ha úgyis fel lett szedve, akkor megérett-e a cserére, de ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Parketta esetén is érdemes inkább felszedéssel megoldani a recsegést, hisz így évtizedekre megoldhatjuk az esetleges problémákat.