A kényszerbetegségek meglepően gyakoriak a civilizált társadalmakban. Bár a szakirodalom nem jelöl konkrét összefüggést a kultúra, a vallás és a társadalmi-, illetve a gazdasági hovatartozás között, észrevehető, hogy a fejlett világ szenved leginkább az újkori panaszoktól.
A tünetek jelentkezése nőknél és férfiaknál azonos arányban fordul elő, bár a korai jelentkezés inkább az erősebbik nemre jellemző. A depresszióval társuló kórkép mielőbbi felállítása fontos, mivel nem ritkán korlátozhatja az érintettet a munkavégzésben, hétköznapi feladatok ellátásában. Kényszerbetegség lehet egyes tevékenységek – kézmosás, takarítás, ellenőrzés – gyakori ismételgetése, ami egy idő után rutinszerűvé válik. A kényszeres viselkedés a szorongás csökkentésére tett kísérletet jelenti, mely rengeteg energiát emészt fel. A folyamatos kontroll további feszültséghez vezet, ez akár állandósulhat is. A lelki egyensúly felborulása kényszercselekedetekhez vezethet, megszüntetése érdekében szakember segítségét ajánlott kérni.
Pontos diagnózis felállítása az első teendő. A kórtörténetet és aktuális állapot ismeretében szakorvos határozza meg a problémát, dönti el, mire van szüksége a páciensnek. A gyógyszeres kezelést általában kiegészíti a pszichoterápia; e kettő alkalmazásával jelentősen csökkenthetőek a tünetek, mérsékelhetőek a panaszok. A gyógyszerek hatása 3-4 hét múltán jelentkezik, addig is pontosan, előírás szerint szükséges a tablettákat szedni. Kimondottan kényszeres betegség gyógyítására fejlesztett készítményekkel érhető el a kívánt eredmény, lényeges a folyamatos kontroll. A pszichoterápia része a viselkedés befolyásolása, az úgynevezett ingerexpozíciós-válaszmegelőző technika. A terapeuta az adott helyzetnek megfelelő stratégiát dolgoz ki a páciens szorongásának oldására, kényszeres cselekedeteinek minimalizálására, majd teljes megszüntetésére. Az okok felderítése, a beszélgetések a szorongást okozó tényezőkről sokat segíthetnek, akárcsak a kényszergondolatok verbális és körülírt ismétlése.