Így fagyasszunk okosan!

A mosogató, a mosó és a hűtőgép mellett a fagyasztó az, ami kétségkívül a leginkább megkönnyíti a háziasszonyok mindennapjait. Azonban akárcsak az első kettőnek, úgy a fagyasztónak is megvannak azok a trükkjei, amiket ha betartunk, akkor elkerülhetjük a felesleges bosszankodást.

Sokan ugyanis figyelmen kívül hagyják azokat az apróságokat, amelyeknek idővel egyre nagyobb jelentőségük lesz, és amelyek miatt egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a fagyasztót kinyitva a logikus – és jól kezelhető – rend helyett a totális káosz néz velünk farkasszemet. Emiatt aztán az első és leghasznosabb tipp, amit a témával kapcsolatban adni lehet, az az, hogy mindig rendszerezzük a mélyhűtőben található termékeinket. Ez nem vesz igénybe sok időt, ám ha mindig csak bedobjuk amit épp le szeretnénk fagyasztani, akkor annak az lesz a vége, hogy nehezen fogunk megtalálni bármit is, ráadásul a helykihasználás is kevésbé lesz így optimális. Ha tehetjük, akkor használjunk mindenhez dobozt, hisz úgy lehet a legkönnyebben egymásra pakolni akár tucatszám is a fagyasztani valót.

Ugyancsak megszívlelendő tanács a dobozok megjelölése. Amikor valamit lefagyasztunk, akkor még jól tudjuk, hogy mi van benne, ám hetek – extrém esetekben hónapok múlva – már fogalmunk sem lesz. Ez egy doboz esetében nem katasztrófa ám több tucatnál már egy igen kellemetlen, időrabló keresést eredményez, ráadásul minden egyes esetben. A saját kényelmünk érdekében arra is érdemes előzetesen figyelmet fordítani, hogy azokat az ételeket, alapanyagokat, amelyeket valószínűsíthetően nem egyben fogunk felhasználni – például egy nagy adag hús, vagy gyümölcs esetében -, azokat adagokra szétbontva tegyük a mélyhűtőbe, mert ha egyszer összefagynak, már nagyon nehéz lesz szétválasztani. A fagyasztó hőmérsékletével pedig soha ne kísérletezzünk, állítsuk be a leghidegebbre, és az ajtót is csak akkor nyissuk ki, amikor muszáj, így elkerülve, hogy az élelmiszerek idő előtt megromoljanak benne.