Amikor egy szerettünk, vagy egy jó barátunk valamiért szomorú, akkor igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy jobb kedvre derítsük. Ez egy ösztönös lépés, és teljesen független attól, hogy mennyire komoly a kiváltó ok.
Legyen szó gyászról, egy csúnya szakításról, vagy csak annyiról, hogy a gyerkőc egy rossz jegyet kapott egy olyan dolgozatra, amire napokon keresztül tanult, ha valaki, akit szeretünk maga alatt van, akkor megpróbáljuk megvigasztalni. Ilyenkor pedig a legtöbb esetben a jól bevált eszközöket alkalmazzuk, amelyekről azt gondoljuk, hogy működnek, holott igazán akkor sem váltak be, amikor legutóbb minket próbáltak íly módon jobb kedvre deríteni. A legtöbben ilyenkor ugyanis ösztönösen, zsigerből cselekszenek, ami általában két dologban merül ki. Vagy üres frázisokat puffogtatunk, vagy próbálunk célra vezetőek lenni és azonnal – gyakorlati – megoldást találni a másik gondjára. Ám egy szakítás után közvetlenül nem vigasztalnak meg olyan mondatok, hogy találunk majd jobbat, vagy, hogy úgysem érdemelt meg minket, sőt, az első napon nincs kedvünk azonnal bulizni menni sem. Ennélfogva a szokásos vigasztaló módszerek zöme leginkább arra jó csupán, hogy a saját lelkiismeretünket nyugtatjuk meg vele, miszerint mi megpróbáltunk segíteni.
A valódi támaszt egész más nyújtja ilyenkor, még ha egy picit furcsa és szokatlan is ezt a gyakorlatban kivitelezni. Ugyanis ha valódi támaszok szeretnénk lenni, akkor első körben el kell fogadnunk, hogy ez a helyzet a legkevésbé sem rólunk szól, nem kell hős megmentőnek lennünk. Emiatt aztán a legjobb amit tehetünk, az az, amire a másiknak valóban szüksége van. Első dolgunk tehát az legyen, hogy megkérdezzük, mi az amit szeretne. Egy jót beszélgetni? Vagy csak némán ülni egymás mellett? Esetleg, hogy eltereljük a figyelmét egy jó filmnézéssel? Bármi is legyen, csináljuk azt, amire a másik vágyik. Ne kezdjünk magasztos szónoklatokba és főképp ne adjunk tanácsokat, ha a másik nem kéri. Legyünk mellette, ilyenkor ez a legfontosabb, a gyógyuláshoz és a gyászhoz úgyis idő kell és őszinte, önzetlen támogatás.