Ezért fontos, hogy mindig legyen összekészítve kórházi szett

Amikor az első babát várja egy pár, akkor az egyik első dolog, amire nagy figyelmet fordítanak, az a szülési táska. Nem csoda, hisz nem csak a különböző kismama blogok ajánlják rendszeresen, de a szakkönyvek és az amerikai romantikus filmek alappillére is ez, ha terhességről van szó.

Ami pedig azt illeti, ez bizony egy rendkívül okos dolog, hisz akinek már volt része valamilyen egészségügyi vészhelyzetben, az jól tudja, hogy ilyenkor sok minden történik, ám ezek között a higgadt, megfontolt gondolatok nemigen kapnak szerepet. Azaz amikor megindul a szülés, akkor a pánik mellé maximum a kapkodásra jut idő, és olyankor összeállítani egy olyan csomagot, ami a kismama számára minden lényeges holmit tartalmaz, az szinte lehetetlen vállalkozás. Így aztán tényleg érdemes jó előre összeállítani a szülési szettet, amit éppen elég a kérdéses pillanatban nem otthon felejteni. Igen ám, de ezzel általában ez a kérdés le is rendeződik, holott a későbbiekben ennek legalább akkora jelentősége lehet.

Amíg ugyanis az embernek nincs gyereke, addig el sem tudja képzelni, hogy mennyire tud aggódni, azt pedig pláne nem, hogy vészhelyzetben mennyire gyorsan kell – és tud – cselekedni. Egy kisgyermek esetében pedig bármelyik pillanatban történhet valami, ami miatt azonnal indulni kell a kórházba. Ilyenkor pedig sokszor már esélyünk sincs összedobálni a legfontosabbak, ami bizony nagyon nagy kellemetlenséggel jár, hisz ha bent tartják éjszakára, akkor se neki, se az anyukának – vagy az apukának – nincs semmilyen holmija. Se egy kényelmes ruha, se egy popsi törlő, vagy gyógyszer. Ezért aztán mindig legyen összerakva egy olyan táska, amiben van a legszükségesebb, állandóan használt holmikból, ruhából, gyógyszerből, legalább annyi, amennyi egyetlen napig kiszolgálja a gyermek és a kísérője igényeit. Ezt baj esetén csak meg kell ragadni és lehet vinni, aztán másnap már tiszta fejjel lehet vinni mindent, ami esetleg a hosszabb tartózkodás miatt szükséges lehet.