Ezek a tagadhatatlan jelei a felnőtté válásnak

Időről-időre felbukkan egy kép internet szerte, amin az a szöveg áll, hogy a felnőttek valójában ugyanolyan gyermekek, mint a fiatalok, csak egész egyszerűen nem beszélnek erről a tényről.

Nos, ha alaposan önmagunkba nézünk, akkor valóban lehet valami ebben az állításban, hisz ki az, aki fel tud idézni egy pillanatot – vagy akár csak egy rövid időszakot -, ami előtt még fiatalnak és gyereknek érezte magát, majd amit követően már egyértelműen úgy érezte, hogy ő felnőtt. A legtöbbünknek nincs ilyen, egész egyszerűen csak szép lassan változunk és egyre több a tennivaló és a gond, a gyermeki énünk pedig szép lassan háttérbe szorul, ám sosem szűnik meg létezni. Mindemellett azonban vannak olyan jelek, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy – ha saját magunk számára nem is feltétlen, de a külvilág számára egyre inkább – felnőtté váltunk.

Ezek között persze akadnak egész apró, első blikkre szinte jelentéktelennek tűnők is, ilyen például a pénzügyi tudatosság. Nem csak arra gondolunk, hogy felelős felnőttként már rendelkezünk életbiztosítással – főképp, ha már családunk is van -, vagy lekötött megtakarítással, hanem hogy az apró kiadásokat is képesek vagyunk előre megtervezni. Sok terméket akkor veszünk meg, amikor jó áron kaphatóak, nem pedig az utolsó pillanatban, amikor már égető szükségünk van rájuk. Ugyancsak intő jel a szórakozási szokások megváltozása. Nem csupán a hétköznapok válnak dorbézolás mentessé szinte észrevétlenül, de még a hétvégéken is meggondoljuk, hogy mennyire rúgjunk ki a hámból, hisz a szervezetünk már rég nem regenerálódik úgy, mint húsz éves korunkban. Amikor már oda jutunk, hogy az adóbevallással sokkal inkább tisztában vagyunk, mint a legújabb telefonos trendekkel, akkor is joggal juthat eszünkbe, hogy bizony az idő vasfoga minket sem kímélt. Ám nem szabad emiatt keseregni, hisz minden egyes életszakasz számtalan gyönyörű pillanatot tartogat, és bár néha jólesik nosztalgiázni egy kicsit, a legfontosabb az, hogy mindig a mában éljünk, és hozzuk ki belőle a maximumot.