Füstöléssel húsoknak, halaknak, valamint sajtoknak adhatunk egyedi ízt, és egyben tartósíthatjuk is azokat. Ez egy olyan folyamat, mely során fát égetünk, és az ebből keletkező füsttel, a felette lévő, már száraz termékek megfüstölődnek.
All posts in Egyéb
Minden kislány hercegnő akar lenni!
Tetszik vagy sem, bizony minden osztálynak megvannak a népszerű és kevésbé közkedvelt figurái. Persze, a népszerűség nem mindig egyenlő a csodálattal, sőt, még csak nincs is mindig feltétlen pozitív kicsengése. Ott vannak például a nagy bajkeverők, akiknek a többiek nem mernek ellent mondani, mert félnek tőle.
Néhány jótanács hűtőnk tisztán tartásához
A hűtő egy modern csodának számít és ma már elég nehéz lenne elképzelni az életünket nélküle. Ott tároljuk élelmiszereink 70%-át, onnan táplálkozunk nap mint nap. Ezért is fontos, hogy fokozottan figyeljünk higiénikusságára, melynek betartása természetesen ott kezdődik, hogy rendet tartunk benne, rendszeresen pucoljuk.
Blogbejegyzésekkel a több ügyfélért
Önnek van már profi szövegírója? Van olyan szakember, akiben megbízik, és aki az összes interneten megjelenő szövegét minőségi módon írja meg? Ha igen, akkor Ön nagyon szerencsés, és nyilván rengeteg ügyfele vagy vásárlója van, hiszen egy jó szakember szövegei valóban megtalálják a célközönséget, és felkeltik annak az érdeklődését.
Boci foltos sütemény
Egy tálba tesszük a lisztet, hozzá a cukrot, tojást, olajat, kakaót, szódabikarbónát, és a tejet apránként hozzáöntve csomómentesen összekeverjük. Egy másik tálba tesszük a túrót, a citrom reszelt héját, a cukrot, búzadarát, tojást. Ezt is jól összekeverjük.
A Nuxe termékek kiváló minőségben kaphatók!
A Nuxe termékek sokaságában nemcsak testápolási és arcápolási termékeket találhat, hanem férfi kozmetikumokat is, tehát nálunk nők és férfiak egyaránt megtalálhatják azt a terméket, amire vágynak. Mindenki életében nagyon fontos a bőrápolás, ehhez pedig olyan krémekre és olajokra van szükség, amiket csak a mi webáruházunkban találhat meg. Bővebben erről a nuxepatika.hu weboldalon olvashat.
Öreg motoros a numizmatikai szakmában
Nos immár 44 éve érdekel a numizmatika, régi pénzek gyűjtése. Anno kaptam egy bácsitól egy marék forgalomból kivont régi pénzt amelyeket elkezdtem rendszerezni albumokba. Szakirodalmat olvastam róluk és egyre jobban érdekeltek az egyéb antik dolgok is.
Komcsik és dezertőrök
1916. augusztus közepe. Az elhagyatott éjszakai mezőn a learatatlanul maradt búza lengedezett. Ebből már nem lesz éltető kenyér a galíciai parasztoknak. Mérföldekre sem lehetett embert látni a mi kis szakadt kompániánkon kívül. Egyetlen fényforrásunk egy lovas olajlámpása volt.
Felpofozta saját magát!
Az érdekes eset Japánban történt egy Tokiótól nem messze fekvő kisvárosban. A képen látható nő az elrontott parkolás után megverte saját magát.
Természetes hatású műfű játszótérre, óvodába, bölcsődébe
Mindannyian kedveljük a természet közelségét, ám tény, hogy gyakran nem egyszerű azt otthonunkba varázsolni. A füvesítés rengeteg problémával jár, és az esztétikus végeredményt sem garantálja semmi. Műfű választásával azonban biztosan esztétikus, strapabíró, vagy akár izgalmas megoldások is születhetnek.