úszómedence

Budapesten sorsoltak a junior vízilabda-vb-kre

A vízilabdázók idei junior-világbajnokságán a magyar női válogatott az új-zélandi, a dél-afrikai és a brazil csapattal, a férfiegyüttes pedig Japán, Görögország, Kína és egy később kijelölendő ország korosztályos legjobbjaival játszik a keddi budapesti csoportsorsolás értelmében.

A waterpolo.hu beszámolója szerint a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA szakbizottságának vezérkara, Gianni Lonzi vezetésével vett részt az eseményen, Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke pedig elmondta, sportdiplomácia siker, hogy a két torna – melyeket Mexikóban és Kazahsztánban rendeznek – sorsolását nem a szervezet lausanne-i székhelyén tartották.
„Az elmúlt időszak európai és világviszonylatban is egyértelműen igazolja, hogy Budapest az úszósportágak egyik fontos helyszíne” – mondta Kemény Dénes.
A csoportbeosztás elkészítésénél a magyar olimpiai bajnokok közül négyen is – Fodor Rajmund, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Székely Bulcsú – segédkeztek. Valamennyien tagjai voltak annak a korosztályos válogatottnak, amely húsz esztendeje világbajnokságot nyert a franciaországi Dunkerque-ben.
Az idei női junior-világbajnokságot a mexikói Meridában tartják augusztus 15. és 23. között, míg a juniorkorú férfiakét szeptember 4-től 12-ig a kazahsztáni Almatiban bonyolítják le.

(Forrás: mti.hu)

Vélemény, hozzászólás?