idős emberek

Biztosítás az időskori nyugalom elérésére

A legtöbb idős ember attól fél, hogy amikor megöregszik, terhet jelent majd a gyermekei számára. Ők mindenáron szeretnék elkerülni ezt az érzést, és a gyerekeiket, unokáikat mentesíteni az időskorukkal járó terhek alól. Sokan emiatt megtakarítanak, hogy temetési költségeiket legyen miből fizetniük a családjuknak, és anyagilag ez ne jelentsen megterhelést a számukra. Az otthon tartott anyagi megtakarítás helyett biztosításban is gyűjthetjük a pénzünket, mely akkor segít, amikor a legnagyobb szükség lesz rá. Ilyen a Nyugalom időskori biztosítás, mely többféle eshetőségre is anyagi segítséget nyújt.

A legrosszabb bekövetkeztekor, vagyis haláleset idején egy konkrét összeget utal át a biztosító a korábban megadott kedvezményezett bankszámlájára. Az összeg nagysága a választott konstrukciótól és a vállalt biztosítási díjtól függ.

Előfordulhat az az eset is idős embereknél, hogy valamilyen baleset következtében kórházi ellátásra szorulunk, ilyenkor ez a fajta biztosítás napi térítési díjat fizet, ha előfizettünk erre a plusz szolgáltatásra. Arra is lehetőségünk nyílik egy magasabb összegű konstrukcióval, hogy ha legalább már 5 éve fizetjük a biztosítást, akkor előrehozott szolgáltatásként súlyos és visszafordíthatatlan betegség esetén a biztosítási összeg 30%-át megkapjuk.

Jó tudni, hogy a biztosításból történő kifizetések adó- és járulékmentesek, tehát azok bevallásával, megfizetésével sem kell törődnünk. Külön előny, hogy az orvosi és gyógyszertári ügyeletekről 24 órában információs vonal is a rendelkezésünkre áll.

Vélemény, hozzászólás?