A tibeti államszervezet

A protektorátusszerű állapot közel két évszázadon át tartott: 1720-tól 1912-ig. A formális hatalom ugyan a dalai láma kezében volt, de vallási kérdésekben vele úgyszólván egyenrangú a Sigace melletti Tasilhunpóban székelő pancsen láma (pan-csen: a világ nagy tanítómestere). Ő is Gongkapa szellemi utóda.

Kettejük vetélkedése sokszor hozta nehéz helyzetbe az országot, bár mindkét láma „inkarnációi” közt voltak igen kiválóak. A kínai császár megőrizte beleszólási jogát abba, ki legyen az elhalt főlámák után a reinkarnált utód, többnyire azonban jóváhagyta a tibeti lámák döntését, inkább arra fordítva gondot, hogy a gyermeklámák helyett uralkodó régens vagy lámatanács az ő kezében legyen.

Az új uralkodó kiválasztása annak a tibeti hitnek alapján történik, hogy a szent ember nem hal meg, hanem látszólagos halála pillanatában új testbe költözik, vagyis reinkarnálódik. Nemcsak a dalai és pancsen lámák esetében van ez így: ezernél több tulku él Tibetben, akik sok száz évvel ezelőtti szentek folytatólagos inkarnációi.

Nyugaton „élő Buddha” a nevük; az elnevezés csak annyiban találó, hogy e kiválasztottakat a nép istenként tiszteli.

Az isteni utód kiválasztása bonyolult eljárással történik. Lényege az, hogy a tulku halál után az erre hivatott lámák asztrológiai és más jóstevékenység alapján megállapítják, melyik vidéken kell az új tulkut felkutatni, ott összegyűjtik a megfelelő időpontban született gyermekeket, kezük ügyébe helyezik a tulku szent tárgyait és azok hamisítványait; amelyik gyermek habozás nélkül a szent holmik felé nyúl, az a tulku reinkarnációja. Ünne­pélyesen a kolostorba viszik, és gondos nevelésben részesítik.

A dalai láma helyett, amíg a 18 éves kort el nem éri, a régens uralkodik, bár csecsemő korától fogva őt tisztelik istenként. A múlt században egymás után négy dalai láma meghalt, mielőtt a hatalmat átvehette volna, ez fölkeltette a gyanút, hogy talán a régensek idejekorán elteszik láb alól.

Vélemény, hozzászólás?