A szövegírás a marketing alapja

Megfigyelte már, hogy az agyonreklámozott termékek valamiért mindig sokkal nagyobb népszerűségnek örvendeznek, mint a bevásárlóközpont alsó polcain szerényen meghúzódó, de ugyanolyan, vagy talán mégjobb minőségű áruk? Nos, ez természetesen nem a véletlen műve, az emberi elme ugyanis igencsak befolyásolható.

Ha valamiről gyakran halljuk, hogy milyen kiváló minőségű, akkor egy idő után mi magunk is hajlamosak vagyunk elhinni, hogy az életünk valóban megszépül, ha megvesszük a legújabb és legdrágább dolgokat. Ahogyan azt Lenin is megfogalmazta annak idején: „Egy hazugság, ha elég sokszor mondogatják, igazzá válik”. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tévében bemutatott sampontól valóban dúsabb vagy csillogóbb lesz a hajunk, a sokszor ismételt szöveg mindössze erősíti az emberek elméjében a reklám által sugallott pozitív változásokat, így vásárláskor önkéntelenül is a nagynevű, drágább termékeket dobjuk be a kosarunkba. A szövegírás marketing szempontból óriási szerepet játszik egy-egy termék vagy éppenséggel egy-egy szolgáltatás népszerűsítésében.

A megfelelő szöveggel szinte bármit el lehet adni! Pontosan ezért annyira fontos, hogy a reklámozáson soha ne próbáljunk meg spórolni! Hiába miénk az ország, vagy akár a világ legkiválóbb minőségű áruja, ha erről senki sem tud, mert semmilyen módon nem reklámoztuk vagy épp csak nagyon visszafogottan, egy-egy köteg szórólap kiosztásával próbálkoztunk. A reklámozás fontosságát és ezen belül a kitűnő szöveg szerepét soha ne becsüljük alá! És hogy milyen egy igazán jól megírt szöveg? Frappáns, tömör, kifejező, lényegretörő, meggyőző, könnyen megjegyezhető és sok esetben az sem árt, ha a mondandónkat némi humorral is fűszerezzük. Az üzleti életben való siker elengedhetetlen kelléke a jó reklám, jó reklám pedig nem létezik remek szöveg nélkül. Ha úgy gondolja, az ilyen szövegek megalkotása nem jelent nagy kihívást az Ön számára, akkor vágjon bele bátran, ha azonban úgy látja, hogy mindez komoly nehézségeket okozna Önnek, akkor bízza a szövegírást a profikra!

Vélemény, hozzászólás?