A dohánygyári munkásság állandóan hangot adott a béremelési igényeinek. 1935 őszén abban az osztályban, amely a leghajszoltabb volt, az un. „válogatásnál“ megszüntették a napi bért a munkásoknál, és az egész osztály szakmánybért kapott.
Így egységesítődött a kereset és nincs az a kirívó eltérés, ami mindig ellentétet szőtt, és nem lehet senkit büntetésből kétszer, háromszor napibérbe tenni, de viszont az a lehetetlen helyzet is megszűnt, hogy a napibérben dolgozó azon a címen, hogy ő úgy sem kap többet, amerikázzon, mert most ő is a több termelés után többet kap, így általános érdek, hogy minél több termelés legyen.
A kimutatás szerint (táblázat!) a pécsi dohánygyárban 1936-ban a költségvetés 529.950 pengő volt, amelynek 91 %-át a munkabérek alkották.
A pécsi munkások fizetése elmaradt, az átlagosan országosan fizetett dohánygyári összegek mögött. Ugyanakkor azonban a vidéken készült dohányáruk ára nem volt kevesebb, mint a Budapesten készülteké
A pécsi dohánygyárban 1936-hoz képest 70 fővel csökkent a munkásállomány, ugyanakkor azonban az évi termelés mennyisége lényegesen megnőtt.
(táblázat!) 1936-ban 316,32 millió szivarkát állitottak elő és 2820 mázsa dohányt dolgoztak fel. 1939-ben az előállított szivarkák száma 315,3 millió darab és a feldolgozott dohánymennyisége 4679,82 mázsa. A dohány gyártásához 58.316 kg külföldi és 611.814 kg belföldi dohány került felhasználásra, s itt az arány a hazai dohány döntő többségét mutatja (91 %-át).A szivarkagyártásban ugyancsak háttérbe szorult a külföldi dohány s már csak másfél százaléka volt a feldolgozott dohány mennyiségének. A sok kísérletezés és nyilván az akkor már dúló háború miatti beszerzési nehézségek úgy tűnik a hazai földön is előtérbe állították az ezidőben is egyre divatosabbá váló ún. Virginia-fajok, a jól használható dohány termesztését.
Európában már ekkor újból háború dúlt, s miként az első világháború idején ez most is újabb és újabb piacot teremtett a dohánygyártmányok számára.