A Gundel étterem

A Gundel étterem alapítója Gundel János, aki 1879-ben nyitotta meg első éttermét. A mostani étterem Wampetics néven nyílt meg. Gundel János ennek a jónevű, de meglehetősen leromlott étteremnek az irányítását vette át, hogy immár saját neve alatt, Budapest legelegánsabb és legnépszerűbb éttermévé tegye.

1910-ben fia, Gundel Károly vette át az étterem irányítását. Az elkövetkező esztendők során a Gndel nemzetközi hírnévre tett szert.

1993-ban elnyerte a Budapest legjobb éttermet díjat.

2000-ben köszöntötte egymilliomodik vendégét.

Az alapító elképzelésének középpontjában az állt, hogy a vendéglátást művészetté fejlessze. Nemcsak kiszolgálni szerette volna az embereket, hanem egy élménnyel gazdagítani őket. Ennek érdekében zenészeket és énekeseket szerződtettek, sőt később egy operett együttest is.

Ötvözik a régmúlt tradícióit és az új irányzatokat, hogy a Gundel Európa egyik legjobb és legelegánsabb étterme legyen.

Az alap továbbra is a magyar konyhaművészet maradt úgy, ahogy azt az alapító fia és munkatársai kialakították, de a világ konyháinak specialitásait is felvették a kínált ételek közé.

Kialakítottak egy kímélő konyhát is, mely csökkentett koleszterin tartalmú ételekből áll.

Különlegessége az étteremnek természetesen a Gundel palacsinta, melynek receptjét még Gundel Károly állította össze a 20. század elején.

Az étterem szimbóluma az elefánt, melyet számos egyedi készítésű ajándéktárgyon megtalálhatunk, melyeket az étterem vendégeinek kínál.

Vélemény, hozzászólás?