Középiskolai énekórákon bevett gyakorlat, hogy a gyerekekkel megpróbálnak – kézzel – eldoboltatni két különböző ütemet. A trükk ebben a feladatban az, hogy a két teljesen eltérő ritmust egyszerre, párhuzamosan kell lekopogni, az egyiket bal kézzel, a másikat pedig a jobbal.
Ez – bár így leírva egyáltalán nem tűnik annak – iszonyatosan nehéz, és egyszerre roppant fárasztó feladat. Az emberi agy ugyanis úgy van kitalálva, hogy meglepően hosszú ideig – és erőteljesen – tud egy adott feladatra koncentrálni, ám amikor két különbözőre kell, ráadásul egyszerre, az akkora megerőltetéssel jár, hogy akár percek alatt teljesen el lehet benne fáradni. Ilyen formában azonban ritkán is van erre szükség, nem véletlen, hogy az évmilliók alatt az evolúció nem segítette elő ennek a képességnek a fejlődését. Aktívan ugyanis szinte soha nem végzünk két komoly agyi kapacitást igénylő tevékenységet párhuzamosan, maximum egymás után.
Igen ám, de a helyzet az, hogy ugyanez a szituáció lép életbe akkor is, amikor nem is tudunk róla, hogy a gondolataink jó részét folyamatosan lefoglalja valami. Tipikus esete ennek az, amikor valami olyan problémán rágódunk folyamatosan, amire képtelenek vagyunk azonnali megoldást találni. Ez lehet magánéleti gond, vagy épp financiális, tulajdonképpen mindegy, a lényeg az, hogy ha valami folyton emészt minket – és ez akkor is így van, ha már fel sem tűnik, hogy állandóan feszültek vagyunk – akkor az az agyunkat megállás nélkül munkára kényszeríti, ami mellett ha mondjuk dolgozunk is, akkor egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy iszonyatosan el vagyunk fáradva és nem egészen értjük, hogy miért. Ugyanez történik, ha bűntudatunk van valami miatt, vagy ha épp aggódunk egy szerettünkért, hisz mindkét érzelem állandónak mondható és a mindennapjaink részévé válik, méghozzá nagyon gyorsan. Ilyenkor érdemes akár szakember segítségét is igénybe venni, hisz ezt a belső feszültséget oldani kell, lehetőleg minél hamarabb.