A felnőttkor egyik velejárója, hogy a párkapcsolatainkból rengeteget tanulunk és tapasztalunk. Ma már nagyon ritka, hogy az első szerelem a sírig tart, helyette sokkal inkább jellemző, hogy sok csalódáson és elváláson túljutva végül megállapodunk egy olyan ember mellett, akire minden helyzetben számíthatunk és akivel a szürke mindennapok is könnyedén átvészelhetőek.
Azonban ahány ember, annyiféle mentalitás. A legtöbbünk számára egy párkapcsolatban elsődleges a hűség és a bizalom, és az, amit hosszú évek – vagy évtizedek – alatt felépítettünk együtt, az mindenféleképpen többet ér, mint egy röpke kaland, vagy egy új szerelem ígérete. Ezek tulajdonképpen örökölt elvek, amik szerint az életünket éljük, ám gyakorlatilag sosem gondolunk bele mélyebben abba, hogy egész pontosan miért is választjuk a hűséget a kalandok helyett és vajon tényleg csak a tudat alatt folyamatosan dolgozó elvek tehetnek erről, vagy esetleg a különféle félelmeink miatt nem vágunk bele soha. Nos szerencsére bőven készültek tanulmányok a témában és az eredmény tulajdonképpen egy kissé meglepő.
Ugyanis a megkérdezettek rendkívül változatos válaszokat adtak arra a kérdésre, hogy miért is maradtak hűségesek. Ugyan a leggyakrabban elhangzó érv még így is a morális egyenesség volt – azaz hogy egész egyszerűen azért, mert így helyes -, ám nagyon sokan nyilatkoztak úgy, hogy nem akarják megbántani a párjukat. Rengeteg esetben azonban kevésbé romantikus okokat neveztek meg magyarázatként. Ilyen például a gyerekek kérdése, hisz a hűtlenség elkerülésének egyik legfőbb oka az a gyerekek – feletti gyámság – elvesztésétől való rettegés, illetve nők esetében a válás miatt bekövetkező anyagi nehézségek. A válás, mint riasztó tényező egyébként mindkét nemnél megfigyelhető, hisz anyagilag ez mindkét felet megterheli – vagyonmegosztástól és gyerektartástól függetlenül -. A gyerekek kapcsán azonban a pénz mellett felmerül azok lelki állapota is, hisz nagyon sokan úgy vélik, hogy a csonka családban felnevelkedő gyerekek nem kapják meg azt a törődést, odafigyelést és szeretet, amit kellene. Bárhogy is legyen azonban, ha egy kapcsolat végérvényesen megromlik, akkor azt gerincesen kell lezárni, a félrelépés sosem megoldás. Ha úgy érezzük, hogy mindent megtettünk, amit csak lehetett, de mégsem megy, akkor üljünk le a párunkkal és beszéljük meg, hogy jobb lenne külön, és persze intézzük úgy, hogy mindenki – különös tekintettel a gyerekekre – a lehető legkevésbé sérüljön.