Tibet az idők folyamán egyre inkább kínai befolyás alá került. Bármily nagy hatalmú úr volt ugyanis a dalai láma a maga portáján, hatalmát sokfelé kellett megosztania. Tibetnek az idő előrehaladtával egyre kevésbé volt önálló katonai ereje, így képtelen volt megvédenie magát az ellenséges támadásoktól, túlságosan átalakult lámaországgá – tehát egyre inkább tekintettel kellett lennie erőteljes szomszédjaira: a mongolokra, mandzsukra, kínaiakra, majd az oroszokra és az indiai angolokra is.
Különösen az egyre izmosodó kínai birodalom befolyása vált mind érezhetőbbé. Amikor az indiai Burka és egyéb harcias törzsek támadást intéztek Tibet ellen, csak kínai katonai segítséggel tudta megvédeni magát, ez pedig oda vezetett, hogy a kínai csapatok ott is maradtak Tibet területén: ezzel megvédték ugyan az országot más ellenségeik elől, viszont a császár által kirendelt helytartók fölébe kerekedtek a dalai lámának is.
A kínaiak kitűnően értettek ahhoz, hogy szembeállítsák egymással a vetélkedő kolostorokat vagy a vetélkedő főnemeseket – így aztán mindig szükség volt rájuk, hogy fenntartsák a rendet. A XVIII. század végén már minden kérdésben ki kellett kérni a Kínából érkezett helytartók véleményét, s ezek közvetlen kapcsolatban álltak a kínai császárral. A tibetiek kénytelen-kelletlen méltányolták a kínaiak katonai fölényét, hasznos és mégis nyomasztó támogatásukat folyamatos adófizetéssel hálálták meg.