Strand helyett irány a tó!

A nyári meleg napokon nincs is jobb annál, mint kimenni egy tópartra és fürdőzni egész nap. Szerencsésnek mondhatja magát, az aki olyan országban él, ahol tavak veszik körül. Magyarország ezek közé az országok közé tartozik, sőt Közép Európa legnagyobb tava, a Balaton is itt található.

Magyarország leghíresebb tavai sokak számára ismertek. Sokan talán nem is gondolnák, hogy Magyarországon több olyan tó van, amelyben nyugodtan lehet fürdőzni. Kezdjük talán a legnépszerűbbel, és legnagyobbal, ami nem más, mint a Balaton. A Balaton egy tektonikus eredetű ároktó, amelynek vize sekély ( legnagyobb mélysége 11 méter, átlagos mélysége pedig 3 és 4 méter között van). Turisztikailag ez a leglátogatottabb, és a Dunántúl közepén terül el. Egy másik nagyon híres tó, a Fertő, amely az ország északnyugati határa mentén terül el. Közép-Európa harmadik legnagyobb tava és a nagyobb része Ausztriához, a kisebb pedig Magyarországhoz tartozik. A nyári időszakban hőmérséklete gyakran eléri a harminc Celsius fokot, ezért sok fürdőző kedvence. Növény és állatvilága is nagyon gazdag,  a tó körül pedig sok a nádas.

A Velencei-tó a harmadik legnagyobb természetes tava az országnak. Átlagos mélységek 1,5 méter ezért nagyon könnyen felmelegszik és a víz hőmérséklete nyáron elérheti a 28 Celsius fokot is. Nagyon gazdag ásványi anyagokban és a reumatikus fájdalmakra is pozitív hatással van.  Ez a nagyon kedvelt üdülőhely Fejér megyében, a Velencei-hegység és Székesfehérvár között terül el. A itt felsoroltak mellett még sok olyan tó Magyarországon, amelyek alkalmasak a fürdőzésre. Ilyenek például a Megyer-hegyi tengerszem, a Lak-völgyi tó, stb.

Hogyha tehát egy kis fürdőzésre vágyunk a nyári hőségben, akkor strandolás helyett bátran válasszuk a tavakat és élvezzük a természet szépségeit.

Vélemény, hozzászólás?