Mihez kezdjünk, ha elhagytuk az autókulcsunkat?

Az egyik legkellemetlenebb élmény, ami gépjármű tulajdonosként érhet minket, az az autókulcs elvesztése. Ennek persze vannak fokozatai, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy milyen körülmények között történik mindez, ahogy annak is van jelentősége, hogy esetleg az volt-e az egyetlen példány.

A legkellemetlenebb, amikor mindez külföldön történik meg velünk, ám erre szerencsére elég kevés az esély. Ha mégis így járnánk – és van biztosításunk -, akkor első körben érdemes rögtön felhívni a kapcsolattartói telefonszámot és ott segítséget kérni. Amennyiben ez nem járható út, akkor pedig nem marad más, mint helyben megoldani a dolgot. Ilyenkor leleményesnek kell lennünk, egyrészt azért, mert idegen földön nem biztos, hogy könnyedén megértetjük magunkat, másrészt pedig fokozott óvatossággal kell eljárnunk, nehogy kihasználják a kétségbeesett helyzetünket. Ennél azonban jóval életszerűbb – és sajnos gyakoribb -, hogy otthonunkhoz közel történik meg a baj.

Ilyenkor a legfontosabb, hogy ne essünk pánikba, sokra amúgy se megyünk vele. Gondoljuk át, hogy mikor hagyhattuk el a kulcsot és az vajon a gépjármű közelében történt-e. Amennyiben igen, akkor éljünk a gyanúperrel, hogy valaki olyan találta meg, aki esetleg meg is lovasítaná az autót. Noha erre kicsi az esély, ha mégis megtörténik, az lesz csak az igazán bosszantó. Ilyenkor lehetőleg ne hagyjuk magára a járművet és azonnal kérjük szakértők segítségét. Ha rendelkezünk pótkulccsal, akkor aránylag könnyedén orvosolható lesz a probléma, ám ha nem, akkor roppant fontos, hogy a lehető legpontosabban körbe írjuk a problémát, és persze az autó típusát. Nem mindegy ugyanis, hogy csak az ajtózárakat, vagy a gyújtáskapcsolót is cserélni kell-e. Ugyancsak érdemes ilyenkor átprogramoztatni az új kulcsot, így a régi használhatatlanná válik, ezzel pedig megakadályozhatjuk a lopásból eredő károkat.