Talán sokak számára ismerős az a szituáció, amikor este úgy fekszünk le, hogy holnaptól aztán tényleg belevágunk abba az új dologba, amit már régóta tervezgetünk. Hogy ez egy edzésprogram, egy tanfolyam, vagy épp nyelvtanulás, esetleg egy teljesen új szakma elsajátítása, az éppenséggel mindegy.
A hangsúly azon van, hogy elszántak vagyunk a változás és a fejlődés irányába. Aztán új nap virrad és az elszántságunknak már a nyoma sincs meg. Minden megy tovább a megszokott kerékvágásban, mi pedig – ha épp eszünkbe jut, hogy megint elodáztuk a dolgot – legfeljebb bosszankodunk egy kicsit. Ráadásul, ha netán mégis belevágunk az elhatározásunkba, akkor már rögtön az elején jönnek a negatív gondolatok, és sokkal többször mélázunk azon, hogy miért nem lesz jó – vagy miért nem fog sikerülni, mint azon, hogy mekkora lépést tehetünk meg, ha kellően kitartóak leszünk. De vajon mi az oka annak, hogy ennyire nehezen veszi rá magát az ember, hogy kilépjen a komfortzónájából, és hogy változtasson a berögződésein, vagy épp az életén?
Mint oly sok esetben, az ok most is összetett és főként annak függvénye, hogy valaki miként gondolkodik saját magáról, a világról és persze a többi emberről. A negatív gondolatok többségét ugyanis a változástól való félelem generálja, ami nagyon sokrétű tud lenni. Egyfelől tartunk a jövőbeni énünktől, aki egy fejlettebb, jobb verziója saját magunknak. Igen ám, de vajon ez a fejlettebb mi képes lesz helytállni azon a magasabb szinten, ahová eljutunk? Egyáltalán szeretni fogják majd az emberek azt, akivé válunk – például egy magasabb pozícióban a munkahelyünkön – ? Emellé társulnak sok esetben a lelkiismereti kérdések. Hisz ha saját magunkra fókuszálunk, azzal a családtól, barátoktól vesszük el az időt, vajon megszenvedik majd ezt a folyamatot? Sőt, egyáltalán képesek lehetünk mi eljutni arra a szintre, amit célul tűztünk ki magunk elé? Hasonló, megannyi, nehéz kérdés cikázhat ilyenkor a fejünkben, és bizony ezekre meg kell találnunk a válaszokat ahhoz, hogy ténylegesen haladást érhessünk el. Ám ez korántsem egy lehetetlen küldetés, és érdemes végigjárni a lépcsőfokait. Ki kell kérni a számunkra fontos emberek tanácsait, véleményeit, és amikor megkapjuk tőlük a szükséges bátorítást, akkor egy csapásra nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy érdemes belevágni, hisz csak egy életünk van, azt pedig okosan kell leélni.