Így ügyelj a gyerek étkezésére a nyári szünet alatt

A nyári vakáció fura kettősséget okoz a legtöbb család életében. Míg a gyerekek mindennél jobban várják a több hónapig tartó szünetet, addig a szülők sokszor kevésbé lelkesek.

Persze ennek egyáltalán nem az az oka, hogy ne örülnének annak, hogy többet van otthon a gyerkőc, csupán rengeteg logisztikával – és valljuk be, néha problémákkal – jár az, hogy napközben meg kell oldani az étkezést, a felügyeletet, no és hogy lehetőleg ne fulladjon unalomba a rengeteg szabadidő. Tinédzserkorban ez már persze nem okoz gondot, hisz ilyenkor már tulajdonképpen örül is a gyerek, ha békén hagyják, és saját magának intézheti a programjait, ám általános iskolában még komoly fejtörést okoz ez, főleg, ha mindkét szülő főállásban dolgozik. Ráadásul nem csak az jelenthet gondot, hogy a két és fél hónap nagyon hosszú idő ahhoz, hogy különösebb programok nélkül átvészelje a gyerek, de ezekben a hetekben a kajakérdés is megoldásra vár.

Amire bizony fokozottan oda is kell figyelni, mert a tanév közben megszokott – alapvetően katonás – rend egy csapásra felborul, és ha kiengedjük az irányítást a kezeink közül, akkor pár nap elteltével azon kapjuk magunkat, hogy a gyerek össze-vissza eszik, zömében olyan dolgokat, amelyeket nem feltétlen kellene. Ezt elkerülendő érdemes előre gondolkodni. Az első, ami a kárát látja a szünidőnek, az a reggeli, ezért minden este készítsük elő a következő napit. A legnagyobb gondot mégis az ebéd jelentheti, hisz amit addig a menza megoldott, az most ránk vár. Ha nem akarunk menüt rendelni – és időnk se nagyon van -, akkor hétvégén főzzünk meg előre, és ha lehet, fagyasszunk le készételeket, amelyeket csak ki kell olvasztani. Emellett ügyeljünk arra, hogy egészséges nassolnivalók legyenek otthon – elsősorban gyümölcsök, hisz a nyári melegben a folyadékpótlást is elősegítik -. Amikor van rá lehetőségünk, étkezzünk együtt, mert így a legkönnyebb figyelemmel követni, hogy mikor és mennyit eszik a gyerek, ez pedig kulcsfontosságú lehet, hisz egy nyári szünet bőven elég idő arra, hogy rossz szokásokat vegyen fel, vagy meghízzon, ezt pedig érdemes elkerülni, mert utólag sokkal nehezebb lesz korrigálni a hibákat.