Te is szoktad azt érezni néha, hogy bár a világ kíméletlen és kemény tud lenni, valahogy mégis sokszor te vagy saját magad legnagyobb ellensége? Ha voltál már így, akkor jó, ha tudod, hogy nem csak az agyad játszik veled, hanem tényleg lehet, hogy sok esetben a saját magad boldogulását szabotálod.
Méghozzá változatos módokon, ugyanis könnyedén képesek vagyunk felvenni olyan szokásokat és viselkedési mintákat, amelyekkel aztán megkeserítjük a mindennapjainkat. Gondoljunk csak bele, például minden önző emberre jut legalább egy olyan, aki túlságosan odaadó. Azt gondolnánk, hogy ez utóbbi sokkal jobb, hisz adni mindig felemelőbb, mint kapni, ám ha túlzásokba esünk, akkor egy idő után könnyedén azon kapjuk magunkat, hogy mindenki mást előrébb sorolunk és magunkra jut a legkevesebb idő és energia. Persze legyünk empatikusak és gondoljunk embertársainkra, azonban húzzunk egy határt és tartsuk szem előtt, hogy nekünk kell lenni a legfontosabbnak.
A másik, ami gyakori önmarcangoláshoz vezet, az az időbeosztás és a napjaink menedzselésének abszolút rossz megközelítése. Vannak, akik azonnal kapkodva megpróbálnak mindent tető alá hozni, és vannak az örökké halogatók. A két véglet, melyek közül mindegyik hatalmas adag stresszt pakol a vállunkra. Osszuk be jól a rendelkezésre álló időt, ne vállaljuk túl magunkat, ám a kötelezettségeinket ne toljuk mindig az utolsó pillanatra, mert amikor már pánikszerűen cselekszünk, annak általában nincs jó vége és csak azt érjük el, hogy utólag saját magunkat fogjuk hibáztatni, amivel aláássuk az önbecsülésünket is. Végül pedig az egyik legnyomasztóbb dolog, amivel az ember saját magát stresszelheti, az az, ha folyton másokhoz hasonlítja magát, emiatt pedig folyton úgy érzi, hogy nem tart ott az életben, ahol kellene. Tudatosítsuk magunkban – többször is -, hogy minden ember és minden sors más és semmiről nem vagyunk elkésve. Mindennek eljön az ideje a megfelelő életszakaszban és okkal tartunk ott, ahol.