Hova utazzunk, ha beköszöntött az ősz?

Legtöbbünk számára a nyár jelenti a nyaralás időszakát és hát valljuk be, okkal alakult ez így. Ha vakáció, akkor az általában valami fürdőzéssel egybekötött kikapcsolódást jelent, lehetőleg tengerparttal, vagy legalábbis a Balaton mellett.

Néha azonban úgy alakul, hogy erre nincs lehetőség – vagy épphogy nem is szeretnénk a legnagyobb kánikulában utazni – és inkább az őszi úti célok közül szeretnénk választani egy kellemeset. Ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen egész másképp kell gondolkodnunk, mint amikor nyáron vágunk neki a kalandnak. Ha ugyanis vízparti vakációt szervezünk – főképp amikor már gyerekeink is vannak -, akkor bármi történjen, a lubickolás az mindig egy lehetséges opció és ha nincs kedvünk, akkor nem kell gondosan megtervezni minden egyes napot az elejétől a végéig. Ez az óriási előny azonban elvész, amikor tavasszal, vagy épp ősszel megyünk nyaralni, hiszen ki kell tölteni az egész napot, lehetőleg úgy, hogy az minden korosztály számára kellő izgalmat tartogasson.

Ezért aztán érdemes nagyon alaposan megfontolni, hogy milyen úti célt is választunk. A felnőttek általában kevésbé unják el magukat, főképp egy idegen országban, ahol azért mindig akad valamilyen látnivaló. A gyerekekkel azonban egész más a helyzet. A szokatlan hely már önmagában is egy plusz frusztrációt okoz, ha pedig nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt esetleg várták, akkor bizony nagyon nehéz órák és napok elé nézhetünk. Ezért aztán már alapból érdemes úgy gondolkodnunk, hogy a kicsik igényeinek megfelelő vakációt szervezzünk. Ez elsősorban azt jelenti, hogy olyan helyet nézzünk ki, ahol több olyan program is könnyedén elérhető, ami a gyerkőcök számára is élvezetes. Ilyen lehet például Párizs – ahol a Disneyland akár több napos kalandnak is kiváló -, vagy épp London, ahol a különböző filmes kiállítások mellett számtalan olyan látnivaló akad, ami még esős időben is kitűnő szórakozást jelent.