Hircenter.info Magyarország és a világ híreiről

Ön is szereti tudni, hogy mi történik a hazájában, illetve a környező országokban? Akkor tartson velünk, ugyanis mi beszámolunk a gazdasági hírekről, politikáról, illetve még a jelentős sporteseményekről is.

Hircenter.info oldalára kattintva mindig a legfontosabb és a legfrissebb információkkal várjuk a kedves érdeklődőket. Bizonyára Önnek is feltűnt, hogy Magyarországon, de legfőképpen a nagyvárosokban és a fővárosban légszennyezettségi vészhelyzet állt elő. A probléma megoldására már számos javallat született, ám életbe még egyik sem lépett. Most az ellenzéki párt egy hat pontos intézkedési csomagot tárt a kormány elé. Sokak csak úgy emlegetik, hogy a csendes gyilkos ez pedig nem más, mint a szálló por, amely a közösségi közlekedésből és a fűtési rendszerekből keletkeznek. A légszennyezettség évente legalább 8-10 ezer ember korai halálát idézi elő. Nem beszélve arról, hogy meg kell még említeni a szívbetegséget, a agyvérzést, tüdőrákot illetve a hörghurutot, melyek fennállásában mind szerepet játszhat.

Turcsán Szabolcs az LMP országos elnökségi tagja azt is megemlítette, hogy a Paks 2, csak elpocsékolt pénz lenne. Ugyanis az arra fordított pénzt energetikai korszerűsítési program megvalósítására is lehetne fordítani. Azt is hozzátette, hogy meg kell szüntetni azt az áldatlan állapotot, hogy mindenki azzal tüzel, amivel csak szeretne. Ugyanis, ez igen nagy mértékben kihatással van a légszennyezésre. Ezen felül még azt is elmondta, hogy miden település számára egy átfogó közösségi közlekedési stratégiát kell kidolgozni és annak megvalósítására kell törekedni. Ezen felül a tervek között szerepelt még a dugódíj, illetve a nagymértékű faültetési program is. Ezzel a problémával már régóta küszködik Magyarország, hátha most tényleges eredményekre tehetünk szert.

Vélemény, hozzászólás?