Harmonikaajtók: design és funkció egyben

A harmonikaajtó onnan kapta a nevét, hogy a tervezése valóban harmonikaszerű. Egy olyan harmonika szerűen behúzható rendszerről van szó, amely a legkisebbre összehajtogatható, hogy ezzel maximalizálja a kilátást, vagy széthúzható, amely által elkülöníthetünk vagy lezárhatunk egy adott területet.

A harmonikaajtók mindig párban készülnek. Vagy mindkét ajtó oldalra hajtható, vagy négy ajtó van, amelyek középen válnak szét, és visszacsukódnak mindkét oldalra, ezzel egy nagyobb teret alkotva. Mindazonáltal két fontos tulajdonságát kell megvizsgálnunk a harmonikaajtónak, ha annak a vásárlásán gondolkodunk. Ez a két tulajdonság pedig a keret és az üvegek. Az utóbbi esetében két típus közül választhatunk. Az első az edzett üveg, amely erős biztonságú üveg fényvisszaverő bevonattal. Ez a bevonat pedig azt a célt szolgálja, hogy télen benn tartsa a meleget, tavasszal és nyáron pedig kint. Második típus pedig a laminált üveg, amely egy szintén biztonságos üveg. A harmonikaajtók teljesen megváltoztathatják a helyiségeink megjelenését, ezért fontos, hogy milyen kinézetűt választunk belőlük. Ennek legnagyobb befolyásolója pedig a keret, amelynek szintén több fajtája létezik. Beszélhetünk például fából készült harmonikaajtókról, amelyek ellentétben a korábbi típusaikkal, lamináltak, és ellenállnak a rothadásnak és a gombásodásnak.

Továbbá a mostani faajtók úgy készülnek, hogy azok megakadályozzák a párásodás és a víz belső megjelenését. Léteznek még alumínium-harmonikaajtók is. Ezek korábban igencsak érzékenyek voltak a párásodásra, és nem voltak igazán hatékonyak. Idővel persze javítottak a hatékonyságukon, és csökkentették a rajtuk keletkező pára mértékét. Természetesen a harmonikaajtók esetében is beszélhetünk PVC ajtókról is. Sőt, manapság ezek a legnépszerűbb harmonikaajtók. Teljesen párásodás-mentesek, és nagyon is energiahatékonyak. Továbbá nagyon egyszerű őket karban tartani, az otthonoknak pedig modern és okos kinézetet biztosít.

Vélemény, hozzászólás?