Bár a világ érezhetően nem jó irányba megy ilyen szempontból, szerencsére még mindig nagyon sokan vallják, hogy az anyagi harácsolásnál vannak sokkal fontosabb dolgok is az életben.
Az elesettek megsegítése, az együttérzés, és persze az őszinte, tiszta szeretet egy egész más dimenziót nyitnak meg, ám a fokozatosság elve, és a saját határaink ismerete ilyenkor talán még fontosabb, mint egyébként. Segíteni, adni rendkívül jó érzés. Hatványozottan igaz ez, ha teljesen önzetlenül, mindennemű viszonzás elvárása nélkül tesszük ezt. Ám a mi jóságunk miatt még nem lesz egy csapásra az egész világ is hibátlan, és bizony mindenhol vannak olyanok, akik kihasználják a jóhiszeműséget és a segítő szándékot. Néha sajnos nem is kell ehhez messzire mennünk, mert gyakorta előfordul, hogy családon belül lép fel ez a jelenség. Ráadásul a hozzánk közel álló emberek esetén jóval elnézőbbek vagyunk, egy családtagnak pedig sokszor még akkor sem mondunk nemet, amikor már teljesen egyértelmű, hogy csak kihasználja a jóindulatunkat.
Sajnos ez a jelenség óriási méreteket ölthet, és ha nem teszünk ellene, akkor akár az egész életünkre hatással lehet. Úgy tartja a mondás, hogy soha ne gyújtsd fel magad azért, hogy melletted ne fázzanak, és ennél jobban talán nem is lehetne leírni a lényeget. Hihetetlenül fontos, hogy a rossz tapasztalatok ne tántorítsanak el minket attól, hogy minden nap tegyünk valami jót, önzetlenül. Ez ugyanis a saját lelki egyensúlyunk szempontjából is kardinális kérdés. Ám arra nagyon ügyeljünk, hogy mindeközben ne használjanak ki, ne verjenek át, és végül ne mi sérüljünk azért, mert vakon bíztunk olyanokban is, akikben nagyon nem kellett volna. Válogassuk meg, hogy kire áldozunk az időnkből és az energiánkból. Találjunk olyan célokat – legyen az egy kutyamenhely, vagy a szegény gyerekek megsegítése -, ahol egyértelmű szabályrendszer alapján tevékenykedhetünk és az átverés esélye a minimális. Tegyünk jót, ám közben vigyázzunk arra is, hogy mi ne sérüljünk.