Amikor megkérdeznek egy élete végén járó, sokat tapasztalt embert, hogy mi az, amit igazán bán, és mit csinálna másképp, ha újrakezdhetné fiatalon, akkor általában az elrontott szerelmek, és a túl sok munka mellett felmerül az is, hogy bárcsak bátrabban élte volna az életét, és mert volna kockáztatni.
Kockázat nélkül nincs győzelem, tartja a régi mondás, és bár ez így egy picit azért sarkított, tényleg igaz, hogy ha nem vállalunk igazán nagy rizikót, akkor nagyon ritkán mosolyog ránk a szerencse és hullik a sült galamb az ölünkbe. Az ember azonban egy fura lény – ilyen szempontból is -, hisz amikor még van energiája és ideje, akkor még általában nem nőtt be igazán a feje lágya, és nem látja át, hogy hogyan is működik ez a komplex világ. Fiatalon, amikor még tele vagyunk energiával és minden nap tettre készen várjuk a holnapot, akkor még nem úgy gondolkodunk, hogy a döntéseket a hosszú távú siker érdekében hozzuk meg. Ezzel nincs is semmi baj, hisz nagyjából mindenki átesik ezen az időszakon, ám amikor ezt követően egy picit lenyugszunk, és jönnek a szürke hétköznapok, akkor már jóval kevésbé vagyunk bátrak, ami a valóban nagy elhatározásokat illeti.
A vízválasztó általában a családalapítás pillanata, onnantól kezdve ugyanis mindenki sokkal megfontoltabbá válik, hisz kisgyermek mellett muszáj biztosítani a biztos megélhetést, így sem a karrierben, sem egyéb területen nem merünk kockázatokat vállalni. Ez persze valahol érthető, ám ahhoz, hogy igazán fejlődni tudjunk és ugrásszerű előrelépést érhessünk el, ahhoz időnként be kell vállalni a rizikót. A kulcs az alapos feltérképezésben van. Mielőtt lépnénk, minden irányból járjuk körbe a lehetőségeket, végezzünk piackutatást, és legyünk realisták. Nagy döntések előtt hideg fejjel kell gondolkozni, ám ezzel együtt el kell fogadni, hogy a kockázat tényleg kihagyhatatlan eleme a sikernek. Megesik, hogy valami mégsem úgy alakul, ahogy elterveztük, de ne essünk kétségbe, inkább mindig legyen egy B-tervünk is a tarsolyban, és tanuljuk meg, hogy bármilyen helyzetből talpra lehet állni. Ha pedig összejön, amit elterveztünk, akkor hálásak leszünk magunknak azért, mert bele mertünk vágni és nem azon fogunk búslakodni a későbbiekben, hogy mi lett volna ha nem félünk a változástól.