Néhány szó a jellemről

Sok mindent elárul egy emberről az, ahogyan az élet körülményeivel megbirkózik. A nehéz élethelyzetek, életviteli problémák, stresszes periódusok, válságok nem szükségképpen erősítik a jellemet, de okvetlenül napvilágra hozza annak gyengeségét – vagy erősségét.

Ajánló sorok az ÍGY, EGYÜTT, ENNYIEN. Bácskai költők antológiájához

Úgy tűnik a költészet évada van, mert szinte naponta jelenik meg új és izgalmas verseskötet, az interneten pedig lépten-nyomon verses portálokra bukkanhatunk. Ezek olvasásakor elfog a kétely: talán többen éreznek késztetést arra, hogy maguk is versírásba fogjanak, mint ahány olvasója van a megjelent köteteknek, vagy az interneten közzétett alkotásoknak. Sőt, aki veszi magának a fáradságot,…

A legszebb párizsi butikszállók

A butikszállók a vendégek számára meghitt hangulatot biztosítanak, igényes berendezéssel és kifogástalan szolgáltatásokkal. Ezek a párizsi díjnyertes butikszállók kényelmes és fényűző szállást jelentenek közel a leghíresebb múzeumokhoz, műemlékekhez, és a történelmi épületekhez is. Említsünk tehát néhány szót a négy legszebb butikszállóról.

Hoverboard kedvező áron

A hoverboardok remek kikapcsolódási lehetőséget jelentenek, ráadásul kezelésük is igen könnyű, csak rá kell állni a járműre, majd előre vagy hátrafelé dőlni, kanyarodásnál pedig a jobb vagy bal lábat kell billenteni. Az elektromos jármű minden akadállyal megküzd és bármilyen körülményhez alkalmazkodik. Pozitívuma emellett, hogy fejleszti a koordinációs képességet.

A sikeres élet: mit jelent számomra a siker?

Sokan kezdenek bele személyiség fejlesztő könyvek olvasásába, de már az elején abbahagyják, mert úgy gondolják, hogy túl nehéz, vagy egyszerűen csak nem képesek betartani a tanácsokat. A siker ott kezdődik, ha valaki tudja, mit akar csinálni, és neki is lát.. A sikeres emberek többsége rengeteg erőfeszítéssel, tehetséggel energiával éri el, hogy céljait megvalósítsa.

Miért hasznos az olvasás?

Olvasás során, agyunk megalkotja, a leírt világot képek formájában. Tudatunk nem tudja megkülönböztetni az olvasott, és az átélt élményt, ezért érezzük azt, hogy a regény eseményeit személyesen már átéltük. Az olvasás megakadályozza az Alzheimer-kór és a demencia kialakulását, mivel agyunk folyamatosan ,,edz’’.

Danielle Steel regényei

Danielle Steel könyveiből 570 millió példányt vásároltak meg, 47 ország olvassa a remek műveit, 28 nyelvre vannak lefordítva, 108 regényt irt eddig. 23 művét filmesítettek meg, mely nagy sikernek örvend. Az írónő két gyermekkönyv sorozatot is készített, melynek címei Max és Martha, valamint Freddie.