Az évben kétszer állítjuk át az óráinkat: egyszer tavasszal és egyszer ősszel. Ilyenkor pedig az embernek minden baja van. Na és persze az átállítás első napjaiban sokszor azt sem tudja, hogy mennyi az idő. Na de miért van szükség minderre? Valóban fontos, hogy évente két alkalommal is felborítsuk a biológiai óránkat?
All posts in Egyéb
A szülinapi bohóc remek ötlet
Egy bohóc nemcsak az igazán piciknek lehet érdekes, de a nagyobbak számára is. Egy bohóc felfogadásával, minden gyerekszülinap vagy bármilyen gyermekes rendezvény felejthetetlené tehető.
Az 1950-es évek legszebb Disney rajzfilmjei
Egy ötven éves film már őskövületnek számít, és sokan nem is tudják már őket élvezni. Ez azonban nem állja a rajzfilmek esetében, amelyek kicsiknek és nagyoknak egyaránt élvezhetőek még 21. századi szemmel is. Ilyen rajzfilmekből kifejezetten bő volt a termés az 1950-es években. Az ebben az időszakban született egész estés Disney rajzfilmeket érdemes megismertetni a…
Amit tudni érdemes a felhőkről
Amikor felnézünk az égre, könnyedén meg tudjuk állapítani, ha felhő tarkítja azt. És általában még azt is meg tudjuk mondani, hogy az adott felhőből várható-e csapadék, vagy sem. Azonban a felhőknek több fajtája is létezik attól függően, hogy milyen magasan vannak, milyen alakúak és milyen anyagúak.
Zeusz – a mindenség ura?
A görög mitológiában Zeusz a főisten. Az összes többi istenség ő alatta helyezkedik el. Könnyen hiheti hát a halandó ember, hogy egy mindenható istenről van szó. Azonban ez nincs így. Bár a mitológia szerint egy valóban hatalmas és erőteljes személy Zeusz, de nem mindenható, és még léteznek is olyan lények (a Moirák), akik hatalmasabbak nála.
www.musor.tv – Comedy Central Family
A Comedy Central Family csatorna Hollandiában bukkant fel először, és a csatorna főleg vígjátok sorozatokat sugároz, tehát ha családjával szeretne leülni a hétvégén megnézni egy sorozatot, vagy csak ha munka után vágyik egy kis kikapcsolódásra, akkor is jó ötlet lehet a Comedy Central Family-re kapcsolni, ahol jobbnál jobb sorozatok várnak mindenkit. A musor.tv weboldalon többek…
Alapismeretek az indiai ételek elkészítéséhez
Az emberek többsége szeret főzni, és még nagyobb részük szeret fogyasztani. Általános jelenség a háziasszonyok körében, hogy imádják meglepni a szeretteiket újabbnál újabb ételekkel, ezért új recepteket, fortélyokat találnak ki, főzős műsorokat néznek, hogy tanuljanak belőlük.
Hogyan tegyünk el zöldséget, gyümölcsöt?
A különböző zöldségek (néha gyümölcsök) eltevése már bevett szokásnak számít, legalábbis az európai ételkultúrában. Ezek nagyon népszerűek, mert akkor is ízletesek, ha ételek mellé fogyasztjuk savanyúság gyanánt, és akkor is, ha csak önmagában esszük, bár ez utóbbi nem olyan gyakori.
A dolgozószoba berendezése
A dolgozószoba az otthon nagyon is fontos része, amennyiben valaki otthonról dolgozik. Ezek a személyek ugyanis napi több óra hosszát is ebben a helyiségben töltenek, tehát nagyon nem mindegy, hogy hogyan is néz az ki, mi található meg benne.
Termálfürdők gyerekes családoknak
Hazánkban számos termálfürdővel találkozhatunk, melyeknek kialakítása során, nagy figyelmet fordítottak arra, hogy ezekben minél több szórakozási lehetőséget nyújthassanak gyerekek számára. Manapság már a fürdőkben, nemcsak egy medence áll a gyerekek rendelkezésére, mint régebben.