Az ásvány karkötők valóban értékesek?

Mindenki látott már ásványból felfűzött karkötőket, akármilyen korosztályról is beszélünk, hiszen ezek nagyon népszerűek manapság. Sokan mondják azt, hogy értékesek. Ezt ugyanannyian kétségbe is vonják. Minek köszönhető ez az ambivalencia? Járjunk egy kicsit a dolgok végére!

Az ásvány ékszerek alapból nagyon eltérőek lehetnek, főleg, ami az árukat illeti. A féldrágakövektől elkezdve a legegyszerűbb ásványokig bármiből készülhetnek karkötők, vagy más ékszerek. Ezért is térhet el olyannyira az áruk még az olyan daraboknak is, amelyek ugyanúgy, vagy hasonlóan pompáznak. Az is nagyon sokat számít, hogy mekkora a méretük. Ha csak egy egyszerű medálról van szó, akkor nyilván nem kell annyi anyagot felhasználni az elkészítéséhez, mint egy több kőből álló felfűzött darabnál, ezért nem lesz olyan költséges a megvásárlása sem. De természetesen elsősorban a kő (vagy kövek) fajtája számít, és nem pedig a mérete. A legnépszerűbbek az akvamarin, a hegyikristály és az ametiszt. Ezek azok, amelyek különlegesek, de még emberi áron elérhetőek.

Azonban van még egy értelmezési lehetőség, amely takarhatja az „értékes” fogalmát. Ugyanis, ha az ember egy ilyen ásványokból készült ékszerre mondja, hogy értékes, akkor az lehet, hogy a szellemi, spirituális értékére gondol. Rengeteg ember van ugyanis, aki gyógyító hatást tulajdonít az ilyen köveknek és a belőlük készült ékszert is szintén ebből a megfontolásból használja. Ön akármelyik kategóriába is tartozik, biztosan megtalálja a tökéletes darabot a www.asvanykarkotok.hu weboldalon. Nézzen körül a bő választékban és informálódjon minél többet ezekről a megrendelésük előtt. Akár az oldalon is körbenézhet, de ha a gyógyító hatásuk érdekli Önt, akkor körbenézhet még másfajta oldalakon is, ahol részletesen is bemutatják az egyes fajtákat.

Vélemény, hozzászólás?