Hazánkban ismét egyre többen választják a mezőgazdaságot, mint karrierutat, ez pedig többek közt a folyamatosan javuló körülményeknek és a rendszeresen induló EU-s, illetve magyarországi pályázatoknak is köszönhető. Az ezeken való részvételhez ugyanakkor szükséges a megfelelő végzettség megléte.
Ezt a legkönnyebben az aranykalászos gazda képzés teljesítésével szerezhetjük meg. Ez a kurzus kifejezetten azok számára lett összeállítva, akik szeretnénk elsajátítani a mezőgazdaság alapjait, beleértve a növénytermesztés és az állattartás módszertanát is. Ugyanakkor rengetegen vannak abban a helyzetben, hogy a tudásuk és a tapasztalatuk már megvan, ám erről nincs papírjuk – egész egyszerűen azért, mert nem volt rá szükség -. Ilyenkor az aranykalászos gazda képzés segítségével könnyedén orvosolható ez a dilemma. Tudniillik egy gyorsan teljesíthető szintfelmérést követően a képzési időt akár hónapokkal is le lehet rövidíteni, így minimális felkészülés után már mehetünk is vizsgázni.
Azok számára, akik az alapoktól szeretnék megtanulni a kapcsolódó anyagot, különösen örömteli hír, hogy a sikeres teljesítések aránya közel száz százalékos, azaz az aranykalászos gazda képzés lezárását jelentő számadás nem jelent különösebb kihívást. Ezt elősegítik a jól összeállított órarend és a legfontosabb folyamatokat bemutató gyakorlati foglalkozások is. A tematika logikusan végig követi a növénytermesztést – egészen a talaj előkészítésétől a betakarításon át a raktározásig -, valamint az állattartás alapjaiba is betekintést nyerhetünk. Az aranykalászos gazda képzés során ugyancsak megtanulhatjuk, miként kell üzemeltetni egy saját vállalkozást, illetve azt is, őstermelőként milyen jogi szabályozásokra kell majd kiemelt figyelmet fordítanunk a későbbiekben.