Mindennapi életünk rendkívül változatos, van, amikor nyugalomban élhetünk (ez persze ritkán tart sokáig), és van, amikor konfliktusok és kompromisszumok sorozata vár minket. A komoly nehézségek megoldásához önerőre van szükség, és a folyamatos konfliktusok képesek ezt az önerőt elmorzsolni egészen addig amíg már teljesen tehetetlennek érezzük magunkat.
All posts by hunprobalazs
Helyek amiket érdemes fellátogatni még 30 éves kor előtt
Függetlenül attól, hogy tanult-e külföldön vagy sem, a kalandvágyás érzése mindenkinél garantáltan előjön a húszas éveiben. Egyetlen kirándulás és rájöhet, hogy igazából nem is élt addig, amíg nem utazgatott, bármilyen klisé is legyen ez. Mindenképpen érdemes megnézni, hogy mit kínál a világ, megtapasztalni különböző kultúrákat, illetve olyan helyekre ellátogatni, ahol nem is ismeri a nyelvet.
Hogyan támogatja a goji bogyó az egészséget?
A goji bogyó összetevői között olyan fontos vitaminok vannak, mint a B1 és a B2, valamint tartalmaz polifenolt, szelént, zeaxantint, illetve vasat is. A goji bogyót buddhista szerzetesek fedezték fel, amikor is a tibeti hegyeknél sétálva szemet vetettek erre az élénk piros színű bogyóra. A goji berry hatásai tehát ősidők óta elismertek.
Ne kövesse el ezeket a hibákat amikor vajjal főz
A vaj mindent sokkal jobbá tesz, valljuk be a francia sütemények is csak szomorú kekszek lennének vaj nélkül. Míg egy kis darab vaj gazdagságot és mélységet adhat bármilyen ételhez, addig a dolog elsülhet nagyon, nagyon rosszul is, például ha túl hamar adja hozzá az ételhez, ha sós vajat használ akkor amikor sótlan kéne, és ezen…
Linkgyűjtemény a javából!
A Prémium Linkgyűjtemény weboldalán akár saját bejegyzését és linkjét is reklámozhatja, csak annyi a teendő, hogy kitölt egy űrlapot, amiben megadja a link kategóriáját, a bejegyzés címét, szövegét, majd pedig a hivatkozást. Weboldalunkon szinte minden témában találhat bejegyzést, legyen az életmód, turizmus, kereskedelem, szolgáltatások, szórakozás és még sok más.
Mit csináljon Rióban ha épp nem az olimpiai játékokat nézi
Idén augusztusban Rióban hemzsegni fognak a sportolók és az olimpiai játékok szerelmesei egyaránt. Amíg arra vár, hogy Michael Phelps elvigyen minden medált, vagy hogy a kínai sztár Ma Long legyen az asztalitenisz bajnok, biztosan nem csak az olimpiai játékok miatt utazott el Rióig. Brazília ikonikus városa sokkal több némi játéknál, és ebben a cikkben megtudhatja…
Sokszínű linkkatalógus
Linkkatalógusunkba akár ön is ajánlhat cikket, csak annyit kell tennie, hogy fellátogatja weboldalunkat, a premium-linkkatalogus.hu-t, és a linkajánlás menüpont alatt leírja a bejegyzés kategóriáját, a cikk címét, illetve szövegét majd a hivatkozást, és mi eldöntjük, hogy cikkét érdemes-e kitenni weboldalunkra vagy sem.
Érvek a melltartó nélküli élet mellett
Több szakértő világszerte azt tanácsolja, hogy a nők ne viseljenek melltartót ha lehetséges. A legfontosabb oka ennek az, hogy a melltartó nyomást gyakorol a mellek körüli nyirokerekre, ami mérgező vegyületek felhalmozódásához vezethet, amelyek eredetileg át kéne menjenek a szervezeten. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a melltartó az erekre is nyomást gyakorol, és így megszakadhat a…
Menopauza vitamin változókori tünetekre
Önt is aggasztja, hogy mi fog történni a testével, ha eljön a menopauza ideje? Gondolkozott már azon, hogy majd esetleg valamilyen klimax gyógyszer szedésébe kezd? Nem aggasztják a gyógyszertárakban kapható hormontartalmú készítmények mellékhatásai? Amennyiben ezek a kérdések Önt is foglalkoztatják, akkor most jó hírünk van. Léteznek ugyanis olyan természetes, a változókor kezelése szempontjából igencsak hasznos…
Az egészséges életmód csökkentheti a mellrák kockázatát
Azok a nők, akiknek közöd génvariánsai kapcsolatba hozhatóak a mellrákkal akár csökkenthetik is a betegség kockázatait, ha elkezdenek egészséges életet élni, mondja egy friss kutatás. A kutatók azt találták, hogy ezek a kockázatok egyáltalán nincsenek kőbe vésve, tehát egy egészséges életmóddal változtatni lehet.