Ámokfutó autós okozta a balesetet a 41-esen Nyíregyháza és Napkor között

Ámokfutó autós okozta a balesetet a 41-es út Nyíregyháza és Napkor közötti szakaszán péntek délelőtt. A sofőr előbb elütött egy motorost a kocsijával, majd az őt megállítani akaró rendőrök járművének ütközött nagy sebességgel, és egy másik járműnek is nekicsapódott – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Fülöp Gergely a helyszínen elmondta, hogy a BMW-s Nyíregyházáról Napkor felé haladva hátulról ütötte el a motorost, majd megállás nélkül továbbhajtott. A bejelentés után a rendőrök üldözőbe vették az autóst, aki Napkor után, Apagynál visszafordult az úton, és nagy sebességgel hajtott Nyíregyháza felé.
A rendőrök biztonsági okokból leállították az úton a forgalmat, és a járművük elhagyására kérték az utazókat, tartva az esetleges ütközéstől.
Fülöp Gergely hangsúlyozta: sajnos kiderült, hogy az elővigyázatosságra szükség volt. Az autó mintegy 200 kilométer/órás sebességgel haladt, érintőlegesen nekiütközött a sofőrt megállítani akaró rendőrök gépkocsijának, majd szemben nekicsapódott egy másik személyautónak is – amelyben emiatt megsérült egy ember -, és az árokba borulva állt meg.
Az autóst a rendőrök kiszedték megrongálódott kocsijából, a mentők pedig kórházba vitték.
A rendőrségi helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták a 41-es út Nyíregyháza és Napkor közötti szakaszát, és elterelik a forgalmat.

Vélemény, hozzászólás?