A dublini Trinity College tudósai úgy vélik, hogy meghatározták a legtávolabbi állat rokonunkat az élet fájában, és ezzel megoldottak egy folyamatos vitát. Munkájuk erős bizonyítékot talál arra, hogy a szivacsok voltak a legtávolabbi rokonaink.
A szivacsok szerkezetileg egyszerűek, hiányoznak olyan összetett tulajdonságok belőlük, mint az idegrendszer, az izmok és a bél. Logikusan azt várhatnánk, hogy ezek a bonyolult tulajdonságok csak egyszer jelentek meg az állatok evolúciója során – miután törzskönyvünk eltér a szivacsokétól, majd ezt követően megmaradnak az újonnan kifejlődött lényekben. Mindazonáltal vita tombol azóta, hogy a filogenomikai vizsgálatok bizonyítékokat találtak arra, hogy a legtávolabbi állati rokonaink valójában fésűs zselék voltak. A fésűs zselék lényegesen összetettebbek, mint a szivacsok, például idegrendszert és izmokat használnak fel a zsákmány felderítésére és befogására, valamint egy bélrendszerrel rendelkeznek, amely segít nekik emészteni. Mint ilyen, ha a legtávolabbi állatrokonaink lennének, valószínűnek tűnik, hogy az általuk kialakult összetett tulajdonságok később elvesznek az egyszerű állatokban, például szivacsokban, vagy hogy az evolúciótörténet során kétszer alakultak ki – egyszer a fésűs zselékben és ismételten, önállóan, emberekben.
Anthony Redmond, a Trinity Genetikai és Mikrobiológiai Iskolájának posztdoktori munkatársa, a vezető nemzetközi folyóiratban, a Nature Communications-ben megjelent kutatási cikk szerzője. Azt mondta: „Nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy az ilyen összetett tulajdonságok kétszer, egymástól függetlenül fejlődhessenek, de az evolúció nem mindig egyszerű utat követ. Például a madarak és denevérek távoli rokonságban vannak, de egymástól függetlenül szárnyaik vannak a repüléshez.”